DR. CSIZMADIA LÁSZLÓ, a Magyar Szocialista Párt képviselõcsoportjának vezérszónoka: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyûlés! Az elõttünk fekvõ törvényjavaslat, annak megvitatása és elfogadása része annak a feladatnak, amely a polgári törvénykönyv folyamatos módosítását, korszerûsítését tûzte maga elé.
Most a polgári törvénykönyv zálogjogi alcímét, a zálogjogra vonatkozó normaanyagot kívánja az elõterjesztõ módosítani, mégpedig akként, hogy a hatályos törvényi rendelkezések teljes körben felülvizsgálatra kerülnek, és gyakorlatilag a zálogjog intézményrendszere újszerû módon kerül megfogalmazásra.
A korszerûsítésre törekvéseket motiválja elsõsorban a magyar társadalomban bekövetkezett gyökeres átalakulási folyamat, és ennek alapján az a felismerés, hogy a gazdasági intézményrendszer eredményes mûködése csak az alapul fekvõ törvényi rendelkezések módosításával, illetõleg újraszabályozásával együtt valósítható meg.
A zálogjogra vonatkozó rendelkezések a gazdasági élet alapját, a hitelrendszert érintik. Minden modern társadalomban szükség van a szerzõdést biztosító mellékkötelezettségek átfogó rendszerére, amelyek elsõsorban a hitelfelvételt segítik elõ, és ezzel együtt a gazdasági élet elengedhetetlen alapját teremtik meg.
Meg kell mondani, hogy természetesen ez a felismerés nem új. Ez a gondolat és ez az igény már a múlt század polgárosodó Magyarországában is felvetõdött, hiszen gróf Széchenyi István volt az, aki felismerve ezeket a dolgokat úgy fogalmazott, hogy a gazdasági élet alapja a hitel.
Valamennyien tisztában vagyunk azzal, hogy a polgári törvénykönyv jelenlegi módosítása - melyet jelentõségét és terjedelmét illetõen nyugodtan nevezhetek novellának is -, csak az egyik összetevõjét jelenti az ezzel kapcsolatos céljainknak. Mindezek csak a tulajdonviszonyok megnyugtató rendezése után válhatnak még eredményesebb módon a magyar jogrendszer lényegévé.
Anélkül, hogy e törvénytervezet rendelkezéseinek részletes ismertetésébe bocsátkoznék, szeretném kiemelni a mostani reform lényegét, azt, hogy az eddig ismert kézi zálogjog mellett a tervezet lehetõvé teszi ingók esetében is jelzálogjog alapítását.
(11.30)
A törvénytervezet tehát nem a zálogtárgyak dologi természete szerint különböztet a zálogtípusok között, hanem kizárólag aszerint, hogy a zálogjogosult birtokában tartja-e a zálogtárgyat avagy sem. Ennek a szempontnak van meghatározott jelentõsége, és ez adja meg a lehetõséget arra, hogy ingók tekintetében is bevezetésre kerülhessen a jelzálogjog intézménye, mely a hatályos jog szerint eddig csak ingatlanok esetében volt lehetséges.
A szabályozási rendszer legfõbb célkitûzése abban jelenik meg, hogy olyan biztosítéki rendszer épüljön ki, melynek alapján a hitelezõk lényegesen nagyobb biztonsággal számíthatnak a kihelyezett hitelek visszatérülésére. Mindannyiunk elõtt ismert, hogy a hatályos magyar kézi zálogjog szabályai mindezideig nem nyújtottak kellõ garanciát a hitelezõknek, bonyolult, évekig húzódó és sokszor eredménytelen eljárás követte az adósok kötelezettségeinek elmaradását. A tervezet szándéka szerint lényegesen gyorsabbá és biztonságosabbá válik a megtérülési rendszer, ugyanakkor az ingó dolgokra bevezetendõ jelzálogjog intézménye nem fosztja meg a tulajdonost a zálogtárgy használatától, így azt továbbra is birtokában tarthatja a tulajdonos, termelõeszközként mûködtetheti mintegy lehetõséget teremtve arra, hogy a zálogtárgy immár jelzálogjoggal terhelten egyben a hitel visszafizetésének forrásaként is mûködjön.
A törvényjavaslat másik jelentõs újdonsága, hogy megteremti a vagyont terhelõ jelzálogjog intézményét, mely tulajdonképpen a jelzálogjognak egy sajátos alfaja. Ez az intézmény, az angolszász rendszerben ismert úgynevezett lebegõ zálogjog intézményének a meghonosítása, tulajdonképpen teljesen új a magyar jogrendszerben. A javaslat az új rendszer mûködtetése érdekében megteremti az ingókra vonatkozó zálogjog keletkezésének és nyilvántartásának rendszerét is. Nem vitatkozhatunk azzal a megoldással, hogy az ingó vagyont terhelõ jelzálogjog nyilvántartásra szorul, sõt a tervezet szerint a jog létrejöttének konstitutív feltétele a nyilvántartásba történõ bejegyzés is. Nem vitás, hogy ez olyan garanciális megoldás, amely nélkül az egész intézményrendszer mûködésképtelen lenne.
Elfogadjuk azt a megoldási módot, mely szerint a nyilvántartásba vétel állami feladatként jelenik meg, és bár önként kínálkozó megoldás lenne, hogy ezt a nyilvántartást a cégbíróságok végezzék, nem teszünk kifogást az ellen, hogy ez mégis közjegyzõi hatáskörbe kerüljön. Ugyanakkor természetesnek tartjuk, miután a gazdasági életre rendkívül nagy hatást gyakorló és jellegébõl adódóan az eddigi szabályozást megváltoztató újszerû megoldásról van szó, hogy a javaslatot illetõen éles szakmai vita fog kibontakozni. Nem kérdõjelezhetõ meg ugyanis a javaslat elõterjesztõjének a hitelélet élénkítésére és biztonságosabbá tevésére irányuló szándéka, de felfokozott szakmai várakozás fûzõdik ahhoz, hogy a törvény által javasolt megoldások alkalmasak-e ezen célok elérésére.
Természetesen a teljesség igénye nélkül csak néhány problémára szeretném felhívni a figyelmet, ami a törvény elfogadása, illetõleg késõbbi alkalmazása során fokozott gondosságú kezelést igényel. Álláspontom szerint további szakmai bizottsági vitát igényel a törvényjavaslat szerkesztõinek azon szándéka, amely szerint a nem vitatottan keretnek szánt jogszabály tartalommal való megtöltését a felek és a bíróság jogfejlesztõ gyakorlatára hagyja. Mivel a javaslatban szabályozott jogintézmény a gazdasági életben a jövõben a szerzõdést biztosító mellékkötelezettségek közül a leggyakrabban kerül alkalmazásra, a hatásait tekintve 10-15 éves távlatokban mérhetõ jogalkalmazási gyakorlat kikristályosodásáig feltehetõen bizonyos kérdésekben jogbizonytalansággal kell számolni. A gazdasági élet szereplõi nem tarthatók bizonytalanságban biztosított követeléseik érvényesítésének módja tekintetében. Az egyértelmû és világos szabályozás hiánya károsan hathat vissza a szerzõdéses kapcsolatok szélesedésére, a hiteléletre és általában a pénzmozgásra a gazdasági életben.
Utalnék arra, hogy szakmai körökben várhatóan az egyik legnagyobb vita a benyújtott javaslattal kapcsolatosan az ingóságok jelzálogjoga körében fog kialakulni. A javaslat megtartotta az ingatlan jelzálogjog alapításához a zálogszerzõdés írásba foglalásának és az ingatlan-nyilvántartásba való bejegyzésének feltételét. Ingóságok tekintetében azonban a javaslat a vagyont terhelõ jelzálogjog alapításához szükségesnek tartja a zálogszerzõdés közjegyzõi okiratba foglalását és a jelzálogjognak az Országos Közjegyzõi Kamaránál vezetett nyilvántartásba vételét. Az köztudott, hogy a magyar polgári jogban az ingóságok jelzálogi lekötését - egy speciális esetet, a bankhitel biztosító jelzálogjog esetét, kivéve - ez ideig a jogi szabályozás nem ismerte. Jellemzõen a vita már 1927-ben is hasonló tartalommal merült fel, így az 1927. évi magánjogi törvényjavaslattal kapcsolatosan Szladics Károlynak az álláspontja abban összegezhetõ, hogy a jelzálogjoggal lekötött ingóságok nyilvántartásának technikai nehézségei fõleg akkor merülnek fel, amikor abban kell állást foglalni, hogy miképpen lehet a zálogtárgyaknak a lajstromozás céljából szükséges egyediesítését biztosítani.
A javaslat a fenti jogirodalmi álláspont megszületése óta végbement technikai fejlõdésre, a számítógépes nyilvántartás pontosságára alapozva kínál megoldást. Kétségtelen, hogy az egész országra kiterjedõ számítógépes hálózat igénybevétele nagyban elõsegíti a jelzálogjoggal lekötött ingóságok naprakész nyilvántartását. Ugyanakkor a bírói gyakorlat oldaláról már érkezett jelzés, miszerint önmagában a nyilvántartás pontossága nem mindenható csodaszer a kötelezetti oldalról várható visszaélések elkerülése érdekében. Az nem lehet kétséges, hogy egyes ingóságok, így például a személy- vagy tehergépjármûvek nyilvántartása, különös tekintettel azok forgalmi engedélyére, a jelzálogjoggal történõ lekötés esetén aggálytalanul elvégezhetõ. Ugyanakkor most még nem teljesen érzékelhetõ, hogy hogyan fog történni az egyedi jellegzetességet nem mutató gépek, gépi berendezések, eszközök, felszerelési tárgyak esetleges vita során történõ azonosítása.
Úgyszintén szakmai vita várható az ingatlanokra alapítandó kézi zálogjog intézményével kapcsolatosan is. E tekintetben a jogalkotó elméleti konstrukciója világos, de ha figyelembe vesszük a napi negatív jogalkalmazói tapasztalatokat, amelyek szerint a jelen gazdasági helyzetben az ingatlanok kiürítésére, illetõleg birtokba adására vonatkozó perek végrehajtása rendkívül vontatott, idõigényes és nagyon sok esetben reménytelen, így az is nyilvánvaló, hogy ezen jogintézmény életre keltése nem jelent egyszerû feladatot.
De ugyancsak a gyakorló jogászok körébõl érkezett jelzés, hogy a bírói gyakorlat tükrében aggályos a tervezetnek azon rendelkezése is, mely szerint a kézi zálogjog alapítását ingatlanra nem kell az ingatlan-nyilvántartásba bejegyeztetni. Ez a rendelkezés adott esetben gyengítheti a forgalom, illetõleg a jelzálogjog hitelezõinek biztonságához fûzõdõ érdeket. Ezen érdek ugyanis határozottan azt követeli, hogy az ingatlanra vonatkozó jogok és kötelezettségek ténye és terjedelme az ingatlan-nyilvántartásból kitûnjék. A kézi zálogjog ingatlan-nyilvántartási feltüntetésének elmaradása a fentieken kívül azt is eredményezheti, hogy az ingatlan tulajdonosa egyazon idõpontban kétszeresen is, kézi zálogjoggal és jelzálogjoggal is, terhelheti az ingatlanát.
Összegzésként elmondani kívánom, hogy a javaslat a fentiekben vázolt pontosítási javaslatok megvitatását követõen alkalmas arra, hogy élénkítse a hiteléletet, a gazdasági élet szereplõi számára a hitelfelvételi lehetõségeket egyszerûbbé és gyorsabbá tegye. Nem hagyható figyelmen kívül azon támogatandó jogalkotói szándék sem, hogy a megalkotandó jogszabály biztosítsa a nemzetközi pénzügyi lehetõségekhez való csatlakozásunkat is. Ezen indoklásra figyelemmel a törvényjavaslatot bizottsági megvitatást követõen a Magyar Szocialista Párt frakciója képviseletében elfogadásra javaslom. Köszönöm figyelmüket. (Taps az MSZP padsoraiból.)