DR. MAGYAR BÁLINT mûvelõdési és közoktatási miniszter: Elnök asszony, köszönöm a szót. Tisztelt Országgyûlés! Kedves Képviselõtársaim! Külön köszöntöm a megjelent vendégeket, köztük az Országos Cigány Kisebbségi Önkormányzat és a cigányszervezetek képviselõit is.
Ha a magyarországi cigányságot sújtó különbözõ hátrányokra gondolunk és arra a szakadékra, amely elválasztja egymástól a cigányságot és a többségi társadalmat, valószínûleg nem túlzás azt állítani, hogy nehéz ma tiszta lelkiismerettel élni Magyarországon. Mégis az a véleményem, hogy a mai politikai vitanapnak nem az a feladata, hogy a cigánykérdést amolyan kötelezõ gyakorlat formájában letudva, hozzájáruljon lelkiismeretünk megnyugtatásához. Jó alkalom ez a vita arra, hogy elfogulatlanul és önáltatás nélkül szembenézzünk e félmilliós kisebbség helyzetével, hogy számba vegyük, mit tettünk eddig, és mit kell még tennünk a cigányság integrációja és polgárosodása érdekében.
Fontos ez a mai nap azért is, mert ahogy a kisebbségpolitikának, általában a cigánysággal kapcsolatos kormányzati tevékenységnek is politikai közmegegyezésen kell alapulnia. Azt remélem, hogy a vitanap hozzájárul majd ahhoz, hogy kialakuljon ez a konszenzus.
A szocialista rendszerben a cigánykérdést réteg-, illetve szociális problémaként kezelték. A cigányság szociális egyenjogúsítása terén születtek eredmények, a cigányság nagy tömegei azonban továbbra is a társadalmi hierarchia legalsó pozícióit foglalták el. A földosztásból a cigányság csaknem teljes egészében kimaradt, mivel elsõsorban azok juthattak földhöz, akik már korábban is a mezõgazdaságban dolgoztak. Az iparnak szüksége volt szakképzetlen munkaerõre, így nagy cigánytömegek vándoroltak az ipari centrumokba.
Ez a cigányságon belül magas foglalkoztatottságot eredményezett, ami lehetõvé tette bizonyos csoportok egzisztenciális megkapaszkodását. Másfelõl viszont a szociális helyzet javulása nem járt a cigányság integrációjával, a szociális intézkedések asszimilációs elvárásokkal párosultak.
A szocializmus politikai rendszere nem engedte meg a cigányság autonóm kisebbségi önszervezõdését, és ellehetetlenített minden olyan kezdeményezést, amely a cigányságot, mint kisebbségi csoportot jeleníthette volna meg. Így például Kemény István 1971-es országos cigányvizsgálatának eredményei sem válhattak széles körben ismertté, sõt az azt követõ idõben az ilyen típusú vizsgálatokat el is lehetetlenítették.
Mindezek miatt a cigányságot teljesen felkészületlenül érte a '80-as évek második felének válsága és a rendszerváltás. A Magyarországon élõ cigányok igen kevés kivétellel az eltelt tíz év alatt lezajlott folyamatok vesztesei voltak.
Mi jellemzi ma a cigányság helyzetét? Már a '80-as évek végén széles körben általánossá vált az a felismerés, hogy a cigányság nemcsak szociális, de nyelvi, kulturális értelemben is kisebbségi csoportnak tekinthetõ. A cigányság problémái nem szociális és kisebbségi problémák, hanem egy szociálisan marginalizálódott kisebbség problémái. Ez azt jelenti, hogy a munkaerõpiaci és szociális hátrányok kérdésétõl elválaszthatatlan a cigány kisebbség emancipációjának problémája. Nincs olyan, a cigányság helyzete szempontjából fontos szféra, amelyrõl szólva ne lehetne válságról beszélni.
A cigányság nagy tömegei nyomorszinten vagy ahhoz közelítõ szinten élnek, munkaerõpiaci szegregációjuk miatt az átlagosnál nagyságrendileg nagyobb körükben a munkanélküliség, egészségi és lakáskörülményeik hihetetlenül rosszak, az oktatásban lemaradásuk a többségi lakosságtól egyre nagyobb, kulturális hagyományaik egyre inkább eltûnnek, tradicionális belsõ önszervezõdésük felbomlott, modern polgári önszervezõdésük pedig csak a kezdeteknél tart, s mindezeken kívül a többségi társadalom súlyos elõítéletessége is sújtja õket.
Mindezek a válságjelenségek nem önmagukban álló, önmagukban kezelhetõ problémák. A cigányságot sújtó különbözõ hátrányok egymásból táplálkoznak és egymást erõsítik. Ahogy a roma politikusok fogalmaztak, egy olyan problémavilágot alkotnak, amely nemcsak hogy felszámolhatatlan, de érthetetlen is a belsõ összefüggések figyelembevétele nélkül.
A cigányoknak a többségi társadalomnál négyszer-ötször nagyobb munkanélküliségi rátája elsõsorban iskolázottságuk és a többség iskolázottsága közötti szakadékkal magyarázható. A közoktatáson belüli sikertelenségük elsõsorban abból fakad, hogy a magyar iskolarendszerben szociális és kulturális válságuk óriási hátrányokat teremt. A cigányság szociális hátrányai azonban csak akkor lesznek csökkenthetõek, ha megoldódik a cigány munkavállalók foglalkoztatása.
(9.10).
Ezzel a kör bezárult: sem a munkanélküliség, sem az iskolázatlanság vagy a nagyon rossz szociális helyzet problémái nem kezelhetõk az egyes nagy rendszerek zárt logikáján belül. Egységes stratégiára van szükség, amely kijelöli a lehetséges áttörési pontokat, és figyelembe veszi a cigány problémavilág vastörvényeit.
A cigányság kizárólag a maga erejébõl sohasem lesz képes felszámolni saját válságát. A hivatalban lévõ kormány felismerte, hogy egy egységes, a cigányság integrációjára irányuló stratégia kialakítása kormányzati felelõsség és feladat. A válságkezelõ intézkedéscsomag elfogadásával és a Cigányügyi Koordinációs Tanács létrehozásával a kormány megtette az elsõ lépéseket abban az irányban, hogy kialakuljanak a szervezeti és szakmai feltételei egy hosszú távú kormányzati program megvalósításának.
E program megvalósítása során véleményem szerint érvényesítenünk kell néhány fontos szempontot:
Mindenekelõtt szakítanunk kell azzal a paternalista attitûddel, mely szerint a cigányok cselekvõ részvétele nélkül tesszük a dolgunkat a cigányok érdekében. A kormányzatnak együtt kell mûködnie az Országos Cigány Kisebbségi Önkormányzattal, biztosítania kell a folyamatos párbeszéd lehetõségét és azt, hogy a kisebbségi önkormányzatok bekapcsolódhassanak az egyes szakmai programok kialakításába, és sajátos eszközeiket felhasználva azok megvalósításába.
El kell választanunk a rövid és a hosszú távú célokat és teendõket. Miközben azon gondolkodunk, hogy a cigányság jövõ nemzedékeit hogyan segíthetjük emberibb körülményekhez, nem feledkezhetünk meg azokról, akik itt és most élnek - európai normák szerint - embertelen körülmények között.
Egy másik fontos szempont, hogy az egyes programoknak célzottan a cigányság sajátos problémáinak megoldására kell irányulniuk. Bizonyos területeken - mint például a szociális ellátórendszerek mûködtetése - szigorúan ragaszkodni kell a rászorultság elvéhez. Más területeken viszont - mint az oktatás, az átképzés vagy más foglalkoztatáspolitikai programok - meg kell vizsgálni, hogy az eddig alkalmazott, etnikailag semleges eszközök segítségével valóban javítható-e a cigányság helyzete.
Nem kevésbé fontos követelmény, hogy az egyes programok kialakításakor figyelembe kell venni a cigányság erõs belsõ tagoltságát. Olyan rugalmas rendszerek kialakítására van szükség, amelyek képesek alkalmazkodni a nyelvi, kulturális és szociális értelemben rétegzett cigány társadalom különbözõ csoportjai eltérõ szükségleteihez. Ehhez tartozik az is, hogy a cigányság számára felkínált kormányzati programoknak tekintettel kell lenni a cigányság kultúrájára és hagyományaira. Nem szabad felzárkóztató stratégiát kialakítanunk. Nem biztos, hogy a cigányságnak a magyar társadalom rétegzõdését és foglalkoztatási szerkezetét kell reprodukálnia, nem biztos, hogy maradéktalanul át kell vennie a többségre jellemzõ értékeket és szokásokat.
Tiszteletben kell tartanunk a cigányság másságát, és nem teremthetünk olyan helyzetet, amelyben beilleszkedésük ára asszimilációjuk kell hogy legyen.
Mindezeken kívül szeretném felhívni a figyelmüket a jogi szabályozásban rejlõ lehetõségekre:
A cigányság mint kisebbségi csoport szervezõdött meg, és a létrejött cigány kisebbségi önkormányzatok mint kisebbségi érdeket artikulálják szociális problémáik kezelését is. A kisebbségi jogrendszer lehetõséget biztosít arra, hogy az oktatást, a munkaerõpiacot és más, a cigányság szempontjából igen fontos rendszerek mûködését szabályozó joganyagba preferenciális szabályokat illesszünk. Fontosnak tartom, hogy egy cigány kormányzati stratégia részeként megvalósuljon egy átgondolt jogszabály- alkotási program is.
Ma kétséget kizáróan a cigányságnak a szociális ellátórendszerektõl való függése a legsúlyosabb probléma. Éppen ezért, a kormányzati válságkezelõ programnak e támogatások fenntartása mellett olyan területekre kell koncentrálni a rendelkezésre álló forrásokat, amelyeken keresztül csökkenthetõ a jóléti újraelosztás döntõ szerepe a cigánycsaládok megélhetésének biztosításában. Alapvetõen két ilyen terület van: a vállalkozásfejlesztés és az oktatás.
A többség számára is világossá kell tenni, hogy az adóbevételekbõl egzisztenciateremtésre és oktatásra fordított támogatások a jövõben bõségesen visszatérülnek a szociális kiadások csökkenése révén. A kormány egzisztenciateremtõ programok támogatására hozta létre a "Magyarországi cigányokért" Közalapítványt. A közalapítvány rendelkezésére álló ez évi források a szükségletekhez viszonyítva meglehetõsen csekélyek. Véleményem szerint a jövõben szükség lesz tevékenységének kiszélesítésére, költségvetési támogatásának növelésére. Önálló egzisztenciák megteremtését a rendelkezésükre álló eszközök felhasználásával a Népjóléti és a Munkaügyi Minisztérium, az önkormányzatok és magánalapítványok is elõsegíthetik. Ez utóbbiak közül figyelmet érdemel például az Autonómia Alapítvány tevékenysége.
A különbözõ foglalkoztatáspolitikai eszközök mellett fontos cél a falvakban élõ, nagy tömegeiben munkanélküli cigányság megélhetéshez juttatása. Ez azért is kiemelt feladat kell hogy legyen, mert elejét kell vennünk a nagyvárosi etnikai gettók kialakulásának. Ennek érdekében nagy szükség van földmûvelési és állattenyésztési támogatásokra, amelyek lehetõvé teszik, hogy cigánycsaládok minél inkább önellátóvá válhassanak.
Ami az oktatást illeti, a Mûvelõdési és Közoktatási Minisztérium - a tárcák közül elsõként - már tavaly elkészítette cigány oktatásfejlesztési programját, melyet önök közül sokan már jól ismernek. Az oktatásnak nemcsak abból a szempontból van kiemelkedõen fontos szerepe, hogy a munkaerõpiacon növelje az elhelyezkedési esélyeket, de azért is, mert a többi Magyarországon élõ kisebbséggel szemben a cigány társadalom belsõ rétegzettségét tekintve csonka társadalom. Hiányzik az erõs cigány középosztály, az erõs értelmiségi réteg. Az oktatás tehát a cigányság polgárosodása szempontjából általában is a legfontosabb eszköz.
A cigány oktatásfejlesztési program stratégiai célja az, hogy a közoktatás teljes vertikumában biztosítsa a tanulókat sújtó hátrányok kiegyenlítéséhez és iskolai sikerességük biztosításához szükséges feltételeket. Ennek érdekében a közoktatás három csomópontján szükséges az esélynövelõ és preferenciális intézkedések rendszerét kialakítani.
Óvodai, iskola-elõkészítõ és alapfokú felzárkóztató programok fejlesztésével és támogatásával biztosítani kell a cigány tanulók iskolai beilleszkedését és egyúttal - elsõsorban pedagógus-továbbképzéssel - növelni az iskolák képességét a beilleszkedés elõsegítésére. Másodsorban felzárkóztató programok fejlesztésével és tehetséggondozó hálózat kialakításával és mûködtetésével biztosítani kell, hogy a cigány tanulók a jelenleginél jóval nagyobb arányban a tankötelezettség ideje alatt teljes értékû általános iskolai végzettséget szerezzenek. Harmadrészt pedig tehetséggondozó kollégiumi és ösztöndíjrendszer segítségével biztosítani kell, hogy jelentõs mértékben növekedjék az érettségit nyújtó középfokú oktatásban és szakképzésban részt vevõ, illetve azt befejezõ cigány tanulók száma.
Mindezek mellett az igényeknek és lehetõségeknek megfelelõen kell forrásokat biztosítani a cigány pedagógiai program alapján oktató és cigány kisebbségi óvodák és iskolák támogatásához is. A cigány oktatásfejlesztési programot a Mûvelõdési és Közoktatási Minisztérium ez évben elindította, kiszélesítéséhez a tárca rendelkezésére álló források bõvítésére lenne szükség. A cigányság oktatását szolgáló programokat a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Közalapítvány és a Soros Alapítvány is támogatja.
Fontosnak tartom, hogy elkészüljön a közoktatási programhoz kapcsolódó cigány szakképzési program is.
Még mindig az oktatásnál maradva: a cigányság szempontjából óriási jelentõsége van a felsõoktatásnak is, mégpedig kettõs értelemben. Egyrészt a felsõfokú képzésnek kellene a jelenleginél nagyságrendekkel nagyobb számban cigány értelmiségieket, pedagógusokat, jogászokat, közgazdászokat és egyéb szakembereket képeznie, másrészt a felsõoktatásnak biztosítania kell, hogy azok a szakemberek, akik késõbb, munkájuk során cigány polgárokkal kerülnek majd kapcsolatba, megismerkedjenek a cigány kisebbség kultúrájával, hagyományaival és a munkavégzésükhöz szükséges, a cigányságról szóló speciális ismeretekkel.
Mint már említettem, a cigányság nyelvi és kulturális szempontból igen erõsen tagolt kisebbség, ezért több nyelv és kultúrkör megõrzésérõl kell egyidejûleg gondoskodnia. A cigány kultúrának most alakul ugyanakkor az írásbelisége; probléma továbbá, hogy a cigányság nem rendelkezik anyaországgal sem, amely kulturálisan és anyagilag támogatná õket. Nincs országos szerepkörû cigány közmûvelõdési központ, múzeum, színház. A cigányság kisebbségi könyvtári szempontból is ellátatlan.
A többi magyarországi kisebbségi kultúrával szemben a cigány kultúra nem egy polgárosodó kisebbség kultúrája. A meglévõ hagyományõrzõ cigány közösségek lényegében az utolsó olyan csoportok a magyar társadalomban, amelyekben a népi mûvészet a mindennapi élet szerves része.
(9.20)
Ez kétségkívül a cigány kultúra megõrzésének esélyét erõsítõ tényezõ. Másrészt viszont a cigány kultúráról kialakított kép egybecsúszik egy polgárosodás elõtti, igen szegényes életmód képével, ezért az autentikus cigány kultúrának sokszor még a cigányságon belül is alacsony a presztízse. A cigány kultúra értékei nincsenek eléggé jelen a társadalmi köztudatban, nem váltak a közmûveltség részévé.
Ennek megváltoztatására az elmúlt idõszakban különbözõ kezdeményezések történtek. Így például a közoktatás tartalmi szabályozásában nagyobb hangsúlyt kapott a Magyarországon élõ kisebbségek kultúrájának oktatása, és a Mûvelõdési és Közoktatási Minisztérium támogatásával létrejött egy cigány kutatóintézet és egy cigány néprajzi dokumentációs központ a Néprajzi Múzeumban. A Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Közalapítványon és a Mûvelõdési és Közoktatási Minisztériumon keresztül a cigány kultúra, a cigány lapok és a könyvkiadás támogatása többé-kevésbé megoldott.
A cigány közmûvelõdés még nyitott kérdése az, hogy a kisebbségi önkormányzat létrejöttével intézményesült kulturális autonómiát mennyire sikerült szilárd alapokra helyezni. Ehhez tudniillik kisebbségi kulturális intézményekre lenne szükség: cigány múzeumra, képtárra, mûvelõdési központra egyaránt. Mivel a rendelkezésre álló szûkös költségvetési forrásokat elsõsorban az egzisztencia-teremtõ és oktatási programok támogatására kell felhasználni, a cigány kulturális intézményrendszer kialakítása várhatóan többéves folyamat eredménye lesz.
Az utóbbi években a cigányság szempontjából leglátványosabb fejlõdést a cigány önszervezõdés produkálta. A rendszerváltást követõ években több száz civil szervezet alakult. Ezek többje egyszerre vállalt kulturális, szociális és érdekképviseleti funkciót.
A cigányság emancipációja szempontjából döntõ lépés volt a nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló 1993. évi LXXVII. törvény elfogadása, mely a cigányság számára is lehetõvé tette kisebbségi önkormányzatok megválasztását. Jelenleg 476 helyi cigány kisebbségi önkormányzat mûködik az országban.
A polgári keretek között mûködõ cigány önszervezõdés történelmi elõzmények nélküli folyamat. A cigány önkormányzatok még keresik a helyüket és az eszközöket, amelyek segítségével érvényesíthetik törvényben biztosított jogaikat.
A kormány egyik legfontosabb kisebbség-politikai feladata, hogy ehhez minden támogatást megadjon a számukra. Szintén a rendszerváltás történelmi jelentõségû eredménye, hogy az 1990 és '94 közötti parlamenti ciklusban három cigány országgyûlési képviselõ is mandátumhoz jutott.
Még egy, a magyarországi cigányságot sújtó problémáról nem beszéltem, s ez az elõítéletek és a diszkrimináció problémája. Mindenekelõtt mindenki számára világossá kell tennünk, hogy az elõítéletes gondolkodás szabadsága nem jelenti a kirekesztés és a cigánysággal szembeni agresszió szabadságát. Olyan politikai légkört kell teremtenünk, ahol a nyilvános beszéd nem tûri meg azt, amit egy magánbeszélgetés még elvisel.
A kisebbségi másság elfogadtatására nehezen, de természetessé tételére lehet és kell is törekedni. A Mûvelõdési és Közoktatási Minisztérium ezért hozta létre a párbeszédprogramot, mely a közoktatásban és a tömegkommunikációban támogat olyan programokat, melyek a többség számára mutatják be a kisebbség, ezen belül a cigányság kultúráját. Meg kell találnunk a módját, hogy elejét vegyük a diszkrimináció minden formájának: a foglalkoztatási diszkriminációnak, az iskolai szegregációnak, a hatóságok önkényeskedésének és a politikai kirekesztésnek egyaránt.
A cigányság számára a rendszerváltás idõszaka eddig alig hozott mást, mint helyzetének további romlását. Ha nem leszünk képesek visszafordítani ezt a folyamatot, ha nem tudunk perspektívát kínálni hazánk cigány polgárai számára, tovább tágul a szakadék a többség és a cigány kisebbség között, és ez tragikus módon, láthatatlan etnikai határok mentén osztaná meg az ország társadalmát. A kormány eltökélt szándéka, hogy lehetõségeihez mérten mindent megtegyen e határok eltüntetése érdekében. Eljött az ideje annak, hogy hosszú évtizedek látszatintézkedései után megalapozott szakmai programokkal segítsük elõ cigány polgártársaink beilleszkedését. A kormány nevében ehhez kérem az önök támogatását és köszönöm a figyelmüket. (Taps.)