HÁGA ANTÓNIA, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselõcsoportjának vezérszónoka: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselõtársaim! Annyi szép gondolatot fontolgattam a fejemben út közben, amikor ide jöttem és milyen szörnyû, hogy ezeket most nem tudom önöknek elmondani, mert szívem szerint elõször a Kisgazdapárt vezérszónoka által elmondottakra szeretnék reagálni. Én ma a parlamentben azt szerettem volna elmondani, hogy a mai napon egyetlen parlamenti párt se sajátítsa ki magának a cigányságot... (Taps a kormánypártok padsoraiból.)... A mai napon egyetlen parlamenti párt se használja fel a cigányságot arra, hogy belerúgjon a kormányba, merthogy nem teheti meg! Torgyán képviselõtársam elmondta, hogy milyen pokoli kínokkal küzdhet ma a cigányság. Azt mondja, hogy a Kisgazdapárt nagyon közel áll a cigányokhoz, ismeri a cigányság problémáját. De akkor szerettem volna ma meghallgatni azt, hogy milyen is az a háló, mit képzel a Kisgazdapárt háló gyanánt, hogyan próbálja a cigányság helyzetét megjavítani, hiszen errõl Torgyán képviselõtársam a mai napon nem beszélt még. (Dr. Torgyán József: Nem értette!) Csak remélni tudom azt, hogy hallok életemben elõször egy kisgazda koncepciót a cigánysággal kapcsolatban. Erre minden jelen lévõ képviselõtársam, ellenzéki vagy kormánypárti, bizonyára nagyon kíváncsi.
Még egyet szeretnék mondani. Én magyar állampolgár vagyok, magyar tudattal és cigány kisebbségi. Azt hiszem, hogy minden roma, aki most itt van, és akiket én nagy szeretettel köszöntök - hiszen nagyon megható ez a mai nap, ennyi roma a magyar parlamentben eddig nem volt, ennyi, számomra nagyon fontos ember! -, minden roma azt gondolhatja, hogy igen, mi magyar állampolgárok vagyunk, magyar tudattal rendelkezünk és a cigány nemzetiséghez tartozunk, a cigány kultúra gyönyörû, sokszínû jegyeit hordjuk magunkon. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)
Jelentõs ez a mai nap a parlamenti politikusok életében, hiszen ma politikusok fognak beszélni a cigányokról, ezért fontos, hogy ne ellenzékiként és ne kormánypártiként szólaljunk fel. Talán nekem meg fogják bocsátani képviselõtársaim, ha én a mai napon építõ bírálatokkal fogom illetni a kormányt, hiszen azt gondolom, hogy a cigányság ügye olyan válságos az ezredforduló tájékán, hogy minden építõ jellegû bírálatra a kormánynak szüksége van. Hiszem azt, hogy ez a kormány ezeket a bírálatokat hasznosítani fogja és hasznosítani tudja. Tehát kérem, hogy a mai napon a képviselõtársaim ennek szellemében cselekedjenek, ha ezzel egyetértenek.
A cigányság államalkotó tényezõ, és mint itt elmondották, 600-650 ezer fõrõl van szó. A magyar történelem során bizonyos kormányok többször nekirugaszkodtak annak, hogy a cigányság helyzetét valamilyen módon próbálják javítani, a cigányság problémáját valamilyen módon tudják orvosolni. El kell önöknek mondanom, hogy nagyon jó szándékú kezdeményezésekkel is találkozhattunk az elõzõ idõszakban. Hiszen ki mondaná azt, hogy a kádári rezsimben a teljes foglalkoztatás idején, amikor az extenzív ipar begyûrte a cigány munkaképes lakosság 95 százalékát, rossz szándékú, jó szándékú volt. Csak nem biztos, hogy jól sült el! Idõsebb képviselõtársaim talán emlékeznek arra, amikor hosszú feketevonatokkal érkeztek a roma emberek fel a nagyvárosokba, az iparba és adták el viszonylag olcsón a munkaerejüket. Õk voltak az építõipar alapkövei, õk voltak az ózdi kohászat alapemberei, a vasgyárak, a nagy erõmûvek fizikai munkásai. Azok a nagyon alacsonyan képzett emberek, azok az írni-olvasni nem tudó emberek, akiket késõbb a szocialista brigádok megtanítottak írni-olvasni és fényképpel bekerülhettek a brigádnaplókba. Társadalmi megbecsülés övezte akkor ezeket az embereket és ez a társadalmi megbecsülés fontos volt a cigányoknak.
(10.10)
"CS"-s lakások épültek - csökkent értékû lakások -, amelyek a cigányok számára otthont adtak.
Aztán ez egy kissé megváltozott, hiszen a '86-87-es években ezek az emberek, akik addig sikeresnek hitték magukat - hiszen munkába tudtak állni és el tudták tartani a családjukat -, ezek az emberek veszítették el elõször a munkájukat. Azok az emberek, akik azt hitték, hogy õket a társadalom becsüli, hiszen a legnehezebb fizikai munkát végzik azért, hogy ez az ország épüljön; ezek az emberek találták szembe magukat a folyamatos elõítélettel, hiszen a munka elvesztése a társadalmi megbecsülés elvesztésével jár - hiszen 1990-ben még bizonyos kormánypárti képviselõk összecserélték a fogalmaikban a munkanélkülit a munkakerülõvel! Meg kellett tanulnunk azt, hogy bizony ezek a munkanélküli emberek nem munkakerülõk; de képzetlenségük folytán nem tudnak újra munkába állni.
Az Antall-i kormánynak is voltak nagyon pozitív, nagyon jó kezdeményezései. Kezdem azzal, hogy a speciális szociális rétegként nevezett cigány kisebbség etnikum lett, minden kisebbséggel azonos jogokat kezdett el élvezni. A kisebbségi törvény vonatkozik a cigányságra is, és a kisebbségi törvény kulturális autonómiát ad a cigányságnak is, hogy végre élhessen a kultúrájával, hogy életben tarthassa a kultúráját és tovább tudja azt fejleszteni.
Megszületett az elsõ cigány gimnázium, a Gandhi Gimnázium. És régi képviselõtársaim velem együtt érezhetik azt, hogy annak egy kicsit mindnyájan a szülei vagyunk, hiszen sok ellenzéki és kormánypárti képviselõvel együtt lobbyztunk azért, hogy önálló költségvetéssel rendelkezhessen; hogy annak a 120-130 cigánygyereknek saját gimnáziuma legyen, ahol a saját nyelvén beszélhet, és ahol a tanárok csak azért vannak, hogy õket taníthassák.
Az Antall-i kormány idején kezdõdött a cigány önszervezõdés is virágozni, hiszen állami támogatásban részesítették azokat a szervezeteket, akik a cigányság érdekeit akarták képviselni, és a választott tisztségviselõket.
De el kell mondanom azt, hogy az Antall-i kormány volt az, amelyik nem volt képes megállítani a jobboldali erõk elõrenyomulását, nem volt képes a skinhead-mozgalmat megfékezni; az Antall-i kormány idején történhetett az meg, hogy két cigányember öt kiló körtéért halt meg. Akkor a körte napi árfolyama 15 forint volt - 75 forintot ért akkor két cigányember élete! Nagyon fontos volt abban az idõben az, hogy kormánypártiak és ellenzékiek, jó szándékú politikusok egyként szólaltak fel e miatt az egész helyzet miatt, és a parlamentben napirend elõtt nem vitatkoztunk, hanem mindnyájan pironkodva, lesütött szemmel beszéltünk arról, hogy Magyarországon ilyenek történhetnek. De sajnos ez nem egyedi eset; azóta gyakran történnek az õszi gyümölcsszezon idején ilyen, emberéletet nem kímélõ események.
És vajon miért? Azért, mert ez a kormány is magára vállalta a cigányság problémájának megoldását - de túl nagy ez a feladat! A cigányság évszázados lemaradásait nem lehet négy év alatt rendbe hozni! Nem képes egy kormány négy év alatt a cigányság problémáit megoldani! Minden kormány azt vállalhatja csak, hogy egy cselekvési programot dolgoz ki, amit ez a kormány kidolgozott; ezt a cselekvési programot beindítja - amit ez a kormány még nem nagyon indított be; és megindulhat a cigányság egy integrációs úton. Ennek a kormánynak kormányprogramja van a cigányságra vonatkozóan, és ez a kormányprogram azt mondja, hogy a cigányság helyzetére vonatkozóan a kormány megfelelõ tényfeltárás után, a probléma összefüggéseit figyelembe vevõ, komplex megközelítést alkalmazó, válságkezelõ programot dolgoz ki. Hiszen a kormányprogram elõzõ sorai is arról szólnak, hogy "a kormány nagyon fontos feladatának tekinti a magyarországi cigányság helyzete romlásának megállítását, további társadalmi lecsúszásának megakadályozását".
A miniszteri expozéban nagyon sok mondatban hangzott el az, hogy "kell"; meg kell oldani, meg kell csinálni. Én szeretném, ha rövid idõ múlva már olyan is elhangozhatna, hogy: megtettük, és milyen volt az eredmény; ezt tettük, jó vagy rossz hatásfokkal. Szeretnék egy kicsit bizonyos dolgokról már múlt idõben beszélni!
A cigányság 75 százaléka munkanélküli; ezt a munkanélküliséget valamilyen szinten kezelni kell, hiszen a szabadpiaci gazdálkodás szárnyaira nem lehet a cigányságot ráhelyezni! Ettõl össze fog törni! Valami segítség, egy intervenciós beavatkozás szükséges!
A cigány fiataloknak 55-65 százaléka az, aki képes elvégezni az általános iskolát. Mi lesz azokkal, akik nem tudták ezt megtenni? Hogyan lesz így nekünk, cigányoknak polgárosult rétegünk, ha nincs iskolát végzett ember? Amíg 1990-ig a cigány felnõtt lakosság 1 százaléka el tudott végezni egyetemet, '93-ra már csak 0,6 százaléka tudta ezt megtenni.
Kötelességünk, nekünk, kormánypártiaknak és ellenzéki politikusoknak, akik gyermekünkrõl, unokánkról is szeretnénk gondolkozni, az, hogy a cigányság helyzetét nagyon intenzíven, nagyon impulzívan próbáljuk javítani. Miért mondom ezt? Torgyán képviselõtársam elmondta: a cigány lakosság létszáma növekszik, míg a többségi lakosság létszáma csökken. Ez nem baj. Ez nagyon fontos dolog, hogy ezt úgy tudjuk kezelni, hogy a nemzetalkotó tényezõtõl ne riadjon meg a többségi társadalom; olyan színvonalat, életszínvonalat kell biztosítani nekik, amely a többségi társadalomban elvegyül.
El szeretném mondani azt, hogy ez a cigánypolitikai vitanap nem az emberi jogi bizottság elnökségének, vezetõségének és nekem az ötletünk. Ezt 1993-ban Horváth Aladár képviselõtársam terjesztette elõ, és akkor a Magyar Parlamentben három cigány származású országgyûlési képviselõ ült: Péli Tamás, akit közben elvesztettünk, és Horváth Aladár. Hármunknak is rettentõen sok volt az a munka, ami ránk hárult. Nekem szükségem van arra, hogy minden olyan képviselõtársam, aki fontosnak tartja ezt az ügyet, egy kicsit is elkötelezett ebben az ügyben, segítségemre legyen, hogy együtt tudjuk ezt csinálni, hiszen a cigányság helyzetét nélkülünk, romák nélkül nem lehet megoldani; de ebben nagyon fontos partnerek kellenek. És ezért kérem a képviselõtársaimat, hogy ebben legyenek az én partnereim.
És most egy kissé kényesebb témáról szeretnék beszélni. Ózdon vannak olyan cigányok, akik háromnaponta esznek. Vannak olyan cigány családok, akiktõl elveszik a gyerekeket, mert nem tudják táplálni õket. Nagyon veszélyes egy társadalomra nézve és ránk, cigányokra nézve, ha a gyermekeinket elveszik, ha a családjainkat szétszedik. De a cigányok nagy többsége most - akik '80-85-88- ban vesztették el az állásukat - teljességgel jövedelem nélkül van! Valóban igaza van a többségi társadalomnak: kizárólag csak szociális segélybõl és családi pótlékból élnek sokan. De ez szégyen! Nem szabad egy népcsoportot arra kényszeríteni, hogy támogatások után járjon; nem szabad megalázni, hiszen így egy etnikum veszti el az öntudatát.
És ebben a pillanatban kell azt mondanom azoknak a romáknak, akik itt vannak, hogy felelõsségteljesen csak közösen gondolkodhatunk. És engedjék meg - és engedjétek meg, kedves barátaim -, hogy errõl a szószékrõl csak annyit mondhassak nektek, hogy a saját érdekeinket háttérbe kell szorítani, és valamiben egyet kell nekünk érteni: nevezetesen abban, hogy ha most nem fogunk össze és nem kényszerítjük a többségi társadalmat arra, hogy figyeljen a mi gondunkra, akkor lehet, hogy ez a cigányság, amelyet mi képviselünk, amelyet ti valamilyen szinten képviseltek, szép csendben el fog tûnni mögületek. És akkor kinek az érdekeit képviseltük mi?
Köszönöm a szót. (Taps.)
(10.20)