DR. VASTAGH PÁL igazságügy-miniszter: Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! A kormány eleget tett az Alkotmánybíróság határozatában foglaltaknak, amely 1995 februárjában született meg, és elõterjesztette az Alkotmánybíróság által megjelölt határidõben a tisztelt Ház elé azt a törvénymódosítási javaslatot, amely az 1992-ben elfogadott, az életüktõl és szabadságuktól politikai okokból jogtalanul megfosztottak kárpótlásáról szóló 1992. évi XXXII. törvény kiegészítésére vonatkozott.
Ennek a kiegészítésnek alapvetõen három célja volt. Az elsõ, hogy rendezze a jogosultak várakozásaihoz közelítõen a rendezetlenül maradt, visszamaradt ügyeket, teljesítse az Alkotmánybíróság határozatát, és harmadsorban megnyugtatóan, egyszer s mindenkorra zárja le Magyarországon azt a folyamatot, amelyet politikai kárpótlásnak nevezünk. Ez volt az elõterjesztés célja.
A kialakult vita alapján megegyezik a személyes értékelésem is mindazzal, amit Gellért Kis Gábor az emberi jogi bizottság nevében elmondott. Azt tükrözte, hogy még ez a néhány pontos módosító törvényjavaslat is számos eltérõ, koncepcionálisan ütközõ módosító indítvány és vélemény konfliktusába és ütközõpontjába került.
Hasonlóképpen nyilvánítottak véleményt azok is, akik személyükben érintettek, tehát a kárpótoltak, és a kárpótoltakat összefogó különbözõ társadalmi szervezetek is igen eltérõ álláspontot és véleményt képviseltek.
Az elõterjesztõ természetesen az Alkotmánybíróság által kidolgozott rendszerbõl indult ki, annak az alapelveit vette figyelembe, és azokat az elvi iránymutatásokat használta fel, amelyeket az Alkotmánybíróság a politikai kárpótlás alapjaként meghatározott és kidolgozott. Olyan elvekrõl van szó, tisztelt Ház, mint a politikai kárpótlás ex gratia jellege; olyan elvekrõl van szó, hogy a visszamenõleges kárpótlás egységes méltányossági alapon, az ex gratia elv figyelembevételével kerülhet meghatározásra; a tiltott megkülönböztetés követelménye és igénye, amely az alkotmány 70/A §-ából következik.
Az Alkotmánybíróság intencióiban a törvényalkotás számára azt is érzékeltette, hogy nagyon nehéz a különbözõ csoportok közötti eltérõ jogi mérce meghatározása, pontosabban a különbségtétel jogi mércéjének a pontos kidolgozása. Ezért tehát az azonos megítélésû csoportok kialakításának pontos követelményei és szempontjai meglehetõsen bonyolult feladatot jelentenek és meglehetõsen sok vitát váltanak ki.
Olyan törvényjavaslatról kell dönteni, amelynek elvi keretei kapcsán az Alkotmánybíróság is megállapította, hogy ezek az elvi keretek bizony igen nehezen meghatározhatók. Az Alkotmánybíróságnak magának is három évre volt szüksége ahhoz, hogy 1992-tõl 1995-ig elbírálja azokat az indítványokat - éppen a probléma bonyolultsága folytán -, amelyekkel nekünk is most szembe kell néznünk. Éppen ezért, tisztelt képviselõtársaim, a kormány nevében támogatom az emberi jogi bizottság indítványát, az elõzetes normakontrollra irányuló indítványt, éppen azért, hogy teljességében és maradéktalanul legyünk képesek eleget tenni azoknak a követelményeknek, amelyeket az Alkotmánybíróság határozatai tartalmaznak, és nem utolsósorban azoknak a jogos várakozásoknak, amelyeket az érintettek csoportjaiban fogalmaztak és határoztak meg.
Azért is tartom fontosnak az elõzetes normakontroll indítványozását és kezdeményezését, mert a törvényjavaslat preambulumában a kormány világosan kifejezte azt a szándékát, hogy véglegesen szeretné lezárni ezt a folyamatot. Márpedig ahhoz, hogy véglegesen, megnyugtatóan és a lehetõségekhez képest - ha lehet egyáltalán ebben az esetben ezt a kifejezést használni - mindenki számára kielégítõ módon rendezhessük ezt a problémát, ehhez további iránymutatásra van szükség. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak, és még egyszer támogatásomról biztosítom az emberi jogi bizottság kezdeményezését. (Taps.)