DR. ISÉPY TAMÁS (KDNP): Tisztelt Országgyûlés! Kedves határon túli magyar Vendégeink és Barátaink! Kedves Képviselõtársaim! Meggyõzõdésem szerint mindannyian érdekeltek vagyunk abban, hogy kelet-közép-európai térségünkben oldódjanak az évszázadok során felgyûlt ellentétek és félreértések. Szûnjék meg a mesterségesen szított gyûlölet és az áltudományos történelemhamisítás! Legyen végre béke és megértés!
Meggyõzõdésem az is, hogy mindannyian elkötelezett hívei vagyunk a jószomszédi viszony kialakításának és országunk európai integrációjának. Éppen ezért õszintén szeretném, ha a vita tárgyilagos légkörben zajlana, indulatok helyett érvek ütköznének, nem sértenénk semmifajta érzékenységet, nem veszélyeztetnénk külpolitikai érdekeinket és nemzetközi megítélésünket.
A rendkívüli ülés összehívásából - a sanda feltételezésekkel ellentétben - nem kívánunk politikai tõkét kovácsolni, és határozottan visszautasítjuk az ellenzék politikai hisztéria keltésérõl és magamutogatási igyekezetérõl szóló megalapozatlan nyilatkozatokat.
Szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy a határozati javaslat annak ellenére nem alapszerzõdés-ellenes, hogy az Európai Unióhoz vagy a NATO-hoz való csatlakozás feltételeként egyetlen nemzetközi jogszabály sem írja elõ az alapszerzõdés-kötési kötelezettséget. Megalapozatlan bármilyen külföldi nyomásra történõ hivatkozás. A propagandát ne tévesszük össze a valósággal! Diplomáciai nyomás létezése kizárt. Nem is lenne pozitív érv a csatlakozás mellett. De ha létezne is ilyen, akkor létezik nemzeti önbecsülés, és nemzeti önérzet is, hiszen 1100 éves történelmünk során eléggé hitelt érdemlõen bizonyítottuk Európához tartozásunkat, és nem vagyunk egy mûveletlen, barbár törzs, akit kényszeríteni lehetne alapvetõ érdekei és értékei feláldozására. (Taps az ellenzéki padsorokból.) 4
Az uniós csatlakozástól távoli, de a román választásokhoz vészesen közeli idõpontban, a süllyesztõbõl váratlan hirtelenséggel felmerült alapszerzõdés jelenlegi szövegtervezete érzelmi és értelmi okokból egyaránt elfogadhatatlan. Az érzelmi érvekkel szeretnék gyorsan végezni. Talán elegendõ hivatkozni a Bethlenekre, Bocskaiakra, Báthoryakra, Apáczai Csere Jánosokra, Bolyaiakra. A hegyek lábánál megbújó székely falvakra. A korondi fazekasokra, a kalotaszegi hímzõasszonyokra, a templomokra, a kastélyokra, a történelem számtalan tárgyi és szellemi emlékeire, a magyarok, románok és szászok, a politika által szított szenvedélyekkel csak elvétve felkavart békés együttélésére, és a szülõföldhöz fûzõdõ széttéphetetlen szálú kötõdésre.
A napokban olvastam egy érdekes beszámolót a trianoni szerzõdés 75. évfordulóján Párizsban tartott, és az akkori döntés máig ható következményeit firtató kerekasztal-konferenciáról. A vita jegyzõkönyvét illusztrálva a Co- Eur-ben megjelent egy térképvázlat, ami azt mutatta be a franciáknak, hogy trianoni analógiára és "magyar mintára" hogyan osztották volna fel Franciaországot, ha történetesen a vesztes oldalon fejezi be a háborút. Eszerint a Baszkföld teljes egészében Spanyolországhoz, Provence és a Côte d'Azur Olaszországhoz, Kelet-Franciaország Svájchoz, Elzász-Lotharingia Németországhoz, Normandia és Bretagne Nagy-Britanniához került volna, de azért maradt volna néhány száz kilométernyi tengerpart az Atlanti- óceánnál.
Vajon, hogyan érték volna meg a büszke franciák területük nem egészen kétharmadának elvesztését, és hogyan vélekednének ma a patriotizmus és nacionalizmus különbségérõl? És vajon mi kötelez bennünket arra, hogy a hatalmi erõvel ránk kényszerített trianoni béke ma is élõ, hátrányos következményeit egy rossz alapszerzõdéssel önként és dalolva még súlyosbítsuk is? (Taps a KDNP padsoraiban.)
A hangulatkeltést elkerülni igyekvõ érzelmi érvelés után térjünk át az értelmi érvekre. A határozati javaslat valójában három részre tagolódik. Az elsõ arra hívja fel a kormányt, hogy az alapszerzõdést csak az Országgyûlés elõzetes hozzájárulása birtokában írja alá. A helyes döntéshez tehát azt kell tüzetesen megvizsgálni, hogy egy nemzetközi szerzõdés ügyében az aláíráshoz az Országgyûlés kiköthet-e elõzetes hozzájárulást, vagy nem, vagyis az indítvány alkotmányjogilag megalapozott, vagy megalapozatlan.
(13.30)
A jogászok foglalkozási ártalmával és a tárgyilagosság érdekében felsorolom az "igen" és a "nem" mellett szóló érveket. A "nem" mellett szóló érvek gyengébbek, ezért azokkal kezdem.
Az alkotmány 35. § (1) bekezdésének j) pontja szerint a kormány közremûködik a külpolitika meghatározásában. A Magyar Köztársaság kormánya nevében nemzetközi szerzõdéseket köt. Szeretném külön kihangsúlyozni az idézett paragrafusnak azt a rendelkezését, hogy a "kormánya nevében".
A "nem" mellett érvelõk ugyan nem vitatják, hogy az alkotmány 19. § (3) bekezdésének f) pontja alapján az Országgyûlés megköti a Magyar Köztársaság külkapcsolatai szempontjából kiemelkedõ fontosságú nemzetközi szerzõdéseket, viszont szerintük a megkötés csupán a kormány által aláírt szerzõdés megerõsítését, ratifikálását, illetve a kihirdetést tartalmazó törvény megalkotását jelenti.
Ennek indokaként hivatkoznak a Házszabálynak, az Országgyûlés hatáskörébe tartozó nemzetközi szerzõdésekre vonatkozó eljárási rendelkezéseket tartalmazó, 122. § (4) bekezdésére, és a 123. § (3) bekezdésére, amelyek szerint a határozati javaslatnak az aláírt, illetve a törvényjavaslatnak a megkötött, nemzetközi szerzõdés szövegét tartalmazó részéhez módosító javaslatot nem lehet benyújtani.
Ha ez az érvelés igaz lenne, akkor az alkotmány pontatlanul, tévesen fogalmaz, vagy az egyértelmû fogalmat szándékosan félremagyarázzák, és önkényesen értelmezik.
Szeretném felhívni a figyelmet arra az elõbb már kihangsúlyozott különbségre, hogy a szerzõdés - tessenek megnézni a szöveget, és az aláírók megnevezését - nem a két kormány, hanem a Magyar Köztársaság és Románia között jön létre. Tehát a döntésnél, az aláíróknál a Magyar Köztársaság és Románia nevében írják alá, nem a kormány nevében. A döntésnél felejtsék el a kormány jogkörérõl rendelkezõ - és itt nem alkalmazható - 35. §-t, mert ez nem kormányok közötti szerzõdés! 5
A megkötés kétségtelenül nem jelenti azt, hogy a szerzõdést 386 képviselõ vagy az Országgyûlés elnöke írja alá. De ugyanakkor nem jelenti, és nem jelentheti a közremûködése nélkül elkészült, és dogmaként módosíthatatlan szövegre történõ passzív rábólintást vagy fejrázást sem. A "megkötés" szó helyes fogalmi értelmezése szerint a szerzõdés megkötésére jogosult meghatározó, aktív szerepet tölt be a szerzõdés létrejöttében. Kialakítja a szerzõdés tartalmát, közremûködik a feltételek, kikötések, szankciók és rendelkezések megfogalmazásában. Egy laikus sem fogadná el általa megkötött szerzõdésnek, amelynek tartalmába semmi beleszólása nem lehetett, és döntése csupán az elfogadásra vagy az elutasításra korlátozódik.
De engedjék meg, hogy döntõ érvként hivatkozzam a korábbi alkotmányra. A korábbi alkotmány f) pontja ugyanis úgy szólt, hogy a Magyar Népköztársaság nevében az Országgyûlés nemzetközi szerzõdéseket erõsít meg. Az alkotmánymódosítás alkalmával az 1989. évi XXXI. törvénynél itt módosult a szöveg, és nem "megerõsíti", hanem "megköti" a Magyar Köztársaság külkapcsolatai szempontjából kiemelkedõ fontosságú nemzetközi szerzõdéseket. Tehát nagyon jól fogalmazott és pontosan az alkotmány szerkesztõje. A "megerõsítés" szót felcserélte a "megkötni" szóval. A hatalmi jogkörök alkotmányos megosztása szerint a szerzõdést a Magyar Köztársaság nevében - ilyen értelmû felhatalmazás birtokában - a kormány aláírhatja, de az Országgyûlés köti meg, vagyis az Országgyûlés jogosult a szerzõdés tartalmának meghatározására, és ezért a határozati javaslat 1. pontja álláspontunk szerint alkotmányjogilag megalapozott.
A határozat 2. pontja további tárgyalásokra hívja fel a kormányt, mert vitatjuk azt az álláspontot, hogy álmodni ugyan lehet jobbról, tökéletesebbrõl, de a szöveg az adott körülmények között az elérhetõ legjobbat tartalmazza. A jog világában csak attól a szerzõdéstõl várható reális teljesítés, amelyet a felek kölcsönös bizalom alapján kötnek. A tapintható bizalmatlanság alapján létrejött szerzõdésnél a felek ugyan ügyelnek minden szóra és kifejezésre, mégsem tudják elkerülni a teljesítés körében az utólagos eltérõ értelmezéseket, a kibúvók keresését. Ne is igyekezzünk vitatni, hogy ez az alapszerzõdés az érezhetõ bizalmatlanság jegyében születik, és már a magzatvízzel napvilágra kerülnek az eltérõ értelmezések mérgezõ csírái.
A tervezet 15. cikkelyének egyértelmû fogalmazása ellenére a román oktatásügyi miniszter sietett kijelenteni, hogy a Bolyai János Egyetem visszaállításával egy "etnoegyetem" jönne létre, és valósággal középkori állapotokat szabadítana Romániára.
Az alapszerzõdés - ugyan nem nemzetközi jogi, hanem polgári jogi - ügyvédi emlékeim alapján vészes hasonlóságot mutat egy olyan balul sikerült tartási szerzõdéshez, amikor az eltartott arról panaszkodik, hogy az eltartó lassan ölõ mérget kever az ételébe. Az eltartó pedig alig várja, hogy az eltartott végre lehunyja azt a két szép szemét, és akkor probléma már egy szál sem marad.
Az idõ szorítása miatt nem veszem el képviselõtársaim kenyerét, a vitában részletesen felsorolják majd a tervezet súlyos hiányait, s megfogalmazzák azokat a fontos elvárásokat, amelyeket a további tárgyalásoknál a szerzõdés megkötésére jogosult akaratából kötelezõ érvényesíteni. Persze a veszély teljes biztonsággal soha nem zárható ki. Gondoljunk az ukrán-magyar alapszerzõdésre, amelynek utókövetkezményeként még egy millecentenáriumi emlékmûvet sem sikerült felavatni a Vereckei-hágón. Vagy gondoljunk a szlovák- magyar alapszerzõdést követõ magyarellenes intézkedésekre.
A határozati javaslat elengedhetetlennek tartja a romániai magyar szervezetek véleményének a figyelembevételét. Ha valaki adásvételi szerzõdést köt, akkor elõbb tüzetesen megnézi az ingatlant. Ha alapszerzõdést akarok kötni, akkor nyilvánvalóan ismernem kell azok véleményét, akiket az alapszerzõdés húsba vágóan érint. Hiszen a sorsukról van szó, és a sérelmeket õk élik át.
A javaslat 3. pontja arra hívja fel a kormányt, hogy törekedjék olyan tartalmú szerzõdés megkötésére, amely a romániai magyarság részére biztosítja az európai normáknak és a nemzetközi gyakorlatnak megfelelõ autonómia és kollektív joggyakorlás lehetõségét. Nem kívánunk tehát az álmok világába tartozó teljesíthetetlen dolgot. És a szövegtervezet pozitívumai között tarthatnánk számon az Európa Tanács parlamenti közgyûlése 1201. ajánlásának a szerzõdésbe történt jogi érvényt jelentõ beépítését, ha a lábjegyzet nem hatástalanítaná ezt a pozitívumot. A kormány álláspontja szerint a lábjegyzet csupán tényrögzítõ, és nem értelmezõ kiegészítés. A külügyi bizottság ülése 6 után a külügyminiszter úr úgy nyilatkozott, hogy a kormány tántoríthatatlan, és az ellenzék érvei vagy megalapozatlanok, vagy kifejezetten hamisak.
(13.40)
Udvariasabb vagyok, és megelégszem azzal, ha az érvek megalapozatlanságát, vagy hamisságát nem a minõsítõk, hanem a tények döntenék el. Ha ugyanis a lábjegyzet valóban csak tényt rögzít, akkor azt hamisan teszi.
Állítólag a franciák elég jól tudnak franciául, és tisztában vannak az általuk használt szavak fogalmi tartalmával. Ha megnézzük az 1201-es ajánlás 12. cikkelyének hivatalos francia szövegét, akkor az ezt tartalmazza: "Un droit collectif d'une minorité nationale", ami magyarul is azt jelenti, hogy egy nemzeti kisebbség kollektív joga. Tehát az állítólag csupán tényrögzítõ lábjegyzet téves értelmezéssel azt a kollektív jogot zárja ki, amire az ajánlás egyértelmûen hivatkozik.
A L'Evenement du Jeudi ugyan csak egy a sok francia újság közül, de jelzésértékû, hogy az alapszerzõdésrõl szóló cikkének ezt a címet adta: "Magyarország cserben hagyja a kisebbségi magyarokat". (Nagy taps az ellenzék padsoraiban.)
Ugyanígy állunk a lábjegyzet második részével is. Az ajánlás 11. cikkelye valóban nem használja az "etnikai" szót. Viszont félreérthetetlenül úgy fogalmaz, hogy "azokon a területeken, ahol a nemzeti kisebbséghez tartozó személyek többséget alkotnak", van joguk ahhoz, "hogy sajátos történelmi és területi helyzetüknek megfelelõ, az állam belsõ törvényeivel összhangban álló helyi vagy autonóm önkormányzattal, illetve különleges státusszal rendelkezzenek."
Az értelmezés azonban indokolatlanul és félreérthetõen szûkít, és valahogy mindenki megfeledkezik arról, hogy a magyar-magyar csúcson elfogadott közös nyilatkozat megerõsítette, hogy "a határon túli magyarok identitása megõrzésének, közösségként való fennmaradásának és fejlõdésének, valamint a szülõföldön való megmaradásának alapvetõ kérdése az önkormányzat, az autonómia létrehozása," és "összehangolt támogatásban részesítik a határon túli magyar közösségek ennek megfelelõ autonómiatörekvéseit."
Valahogy megfeledkezni látszanak arról is, hogy az RMDSZ autonómia- felfogása nem is kívánja a területi autonómiát etnikai alapokra helyezni.
A kormány elõszeretettel hivatkozik arra, hogy rossz volt a csúcstalálkozó, és a magyar álláspont nyugati visszhangja. De éppen az lenne a magyar diplomácia legfontosabb feladata, hogy nem búsmagyarkodással, történelmi sérelmeink és Európa védelmében szerzett érdemeink felsorolásával, hanem az európai gondolkodásmódban, az ottani sémákba beilleszkedõ értelmes érvekkel türelmesen megmagyarázza, hogy az itteni demokráciák még túlságosan fiatalok. Ebben a térségben hatalmi érdekekbõl mesterségesen szították a gyûlöletet. És ez nem egy mediterrán táj, ahol langyos szellõk fújnak, hanem itt fákat kitépõ viharok dúlnak.
Ismeretes, de érthetetlen a kisebbségi autonómiáktól irtózó román félelem. A román elit rendíthetetlen magyarellenességének és ennek a fejekben uralkodó félelemnek az indítékait nagyon jól, és többen megfogalmazták. Ez a félelem azonban minden vonatkozásban alaptalan. A Helsinki Záróokmány kizárja a határok erõszakos megváltoztatását, és ezt megerõsíti a tervezet 4. cikke. Egyébként a Kárpát-medencében nincs sem szándék, sem esély bármilyen erõszakos határváltoztatásra.
Az Európai Unióhoz történõ csatlakozás együtt jár a szuverenitás bizonyos mértékû feladásával. Akkor miért a félelem, miért elfogadhatatlan a kisebbségi autonómia? Hiszen az uniós csatlakozás azt jelenti, hogy nem érinti az állami szuverenitást. 70 ezer német autonómiája nem veszélyezteti Belgium, a katalánoké Spanyolország, a dél-tiroliaké Olaszország, a svédeké Finnország és utoljára említem - mert nézzünk keletre is -, a gagauzoké pedig Moldova állami egységét. Miért veszélyeztetné pont a magyarok, a magyar kisebbség autonómiája?
Befejezésül, önkéntelenül felmerül a kérdés, hogy a parlamenti erõviszonyok ismeretében mi késztette az ellenzéket a határozati javaslat benyújtására. A válasz egyszerû: a hit és a remény. (Az elnök pohara kocogtatásával jelzi a felszólalási idõ leteltét.) Befejezem, elnök úr. A hit abban, hogy pártállástól függetlenül mindannyian felelõsséget érzünk az egyre fogyatkozó magyarság sorsáért, és a döntést nem napi politikai, hanem lelkiismereti kérdésként kezeljük, és a pártfegyelmet alább helyezzük, mint az erkölcsi felelõsséget. (Hosszan tartó taps az ellenzék padsoraiban.) Köszönöm. 7