DR. GYÕRIVÁNYI SÁNDOR (FKGP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyûlés! Azt hiszem, a magyar Országgyûlés egyetlen témakör megtárgyalására, alakítására még annyi idõt és energiát soha nem fordított, mint amennyit a társadalombiztosítás változásaira az elmúlt két évben igénybe vett.
Most ismét a társadalombiztosítás alaptörvényének módosítására kerül sor. Emlékeznünk kell arra, hogy korábban a kormány büszkén hirdette, hogy reformlépései rövid úton megoldják a társadalombiztosítási alapok akut hiányait.
(9.20)
Csak egy kicsit még meg kell húzni a nadrágszíjat. A nadrágszíjhúzás megtörtént. Lassan belerokkan a lakosság. De a társadalombiztosítási alapok hiányai csak nem akarnak megszûnni. A társadalombiztosítási szolgáltatások további szûkítését feltételezhetõen már a kormány sem tartja lehetõnek, hiszen jó pár intézkedését kénytelen volt visszavonni - például a fogászati ellátás esetében -, és úgy véli, megtalálta a megoldást, hiszen mint a törvényjavaslat általános indoklásában szerepel, idézem: "a társadalombiztosítási alapok ismétlõdõ hiányának alapvetõ oka, hogy egyre inkább terjed a különbözõ járulékelkerülési technikák használata". Ez azt jelenti, hogy a társadalom, melynek jövedelme reálértékben folyamatosan csökken, ha nem lehet kibújni az általa teljesíthetetlen járulékfizetési kötelezettség alól, ami veszélybe sodorja az államháztartás reformját (Sic!).
Azon vitatkozni lehet persze, hogy az igazságosság és egyenlõség jegyében mindenkinek eleget kell tenni a kötelezettségeknek. Indokolt is lehetne, ha valóban a járulékfizetés igazságosabb rendjét szolgálná, de ez a törvényjavaslat egyáltalán nem errõl szól, hanem azt célozza, hogy a társadalom pénztárcájából további összegeket elõvarázsoljon. Ez a megoldás annál különösebb, hiszen az elõzetes híresztelésekben az szerepel, hogy a nagyszerû reformlépések hatására már olyan jól állunk, hogy lehetõvé válik a járulék csökkentése a munkaadóknál.
A kormányzatot, úgy látszik, sokkolták a társadalombiztosítás 1995. évi, éppen a tegnapi, illetve a tegnapelõtti napon befejezett értékelésével kapcsolatos felszólalások, illetve a már látszó 1996. évi jelentõs hiányok, mert a törvényjavaslat ismét tükrözi a kapkodás és a végiggondolatlan elképzelések jegyeit: mint annyiszor, nem az ok és célszerûség, a szociális érzék, hanem a mindenáron megvalósuló pénzbeszedés vezette a kidolgozókat. Ez már a törvényjavaslat 1. §- ából kitûnik.
A törvény eredeti megfogalmazása szerint a bedolgozó és a megbízási jogviszony alapján dolgozó nem fizetett járulékot, ha a havi keresete nem érte el a minimális bér 60 százalékát. Az új szabályozás szakít ezzel. Nem érdekli, milyen alacsony jövedelemrõl van szó, fizetni kell.
Ennek a döntésnek kettõs hatása lesz. Egyrészt azok a vállalkozások, amelyek az ennyire alacsony bérû embereket foglalkoztatták, igyekeznek majd jelentõs részüket leépíteni, költségeik csökkentése végett. Másrészt óhatatlanul nõni fog a legális foglalkoztatás helyett a feketegazdaságban való alkalmazás, hiszen éppen ezt a kategóriát szinte lehetetlen ellenõrizni.
De hasonló a folytatás is. Többek között járulékfizetésre kötelezõvé teszi a társasházak közös képviselõit és az önkormányzati képviselõket is. Aki kicsit is ismeri a társasházak zömének nehéz helyzetét Budapesten, de vidéken is, az pontosan érzékeli, hogy a közös költséget fizetõ emberekre újabb terhet raknak. A súlyos pénzügyi nehézségekkel küzdõ önkormányzatok számára sem örömhír, hogy képviselõi tiszteletdíja után is fizethetik a járulékot. Ahogy mondani szokták, ez már csak hab a tortán, hogy az új szabályozás a szerzõi jogvédelem tartozó esetek kifizetett szerzõi díj után is járulékot követelnek.
A járulékfizetés tényleges összegének ködösítése a 10. §-ban kezdõdik. A törvény alkotója ugyanis azzal a meglepõ ötlettel áll elõ, hogy nagyvonalúan 18 százalékról 3,5 százalékra csökkenti a munkáltató által fizetendõ egészségbiztosítási járulékot. A munkáltatók oldaláról nézve ez már valóban jelentõs csökkenés lenne, így még azt is el lehet viselni, hogy a javaslat szerint már az adózott eredménybõl fizetett osztalék után is járulékot kell fizetni. Arról viszont csak az indoklás tesz rövid említést, hogy ugyanakkor megjelenik egy új járulékfajta, az egészségügyi hozzájárulás, amelynek mértéke az egészségbiztosítási járulékkal azonos számítási alapon 13 százalék. Így már kevésbé szép a kép. Hiszen a járulék csökkentése már csak 1,5 százalék.
De mire volt jó az új hozzájárulás bevezetése? Hiszen ez további elkülönített adminisztrációt igényel. Elkülönítésre, új törvény alkotására éppen a már említett ködösítés miatt volt szükség. Egyszerûen a járulék mértékének csökkentésével nem lehetett volna elérni, hogy a csökkentés mellett is többet fizessen a vállalkozó, mint korábban.
Ez a megoldás azért elfogadhatatlan, mert ismert, hogy ismét a legalacsonyabb jövedelmûeket érinti, drágítja az olcsó munkaerõt, illetve lényegesen rontja a kisvállalkozások helyzetét. Az egyik oldalról a kormányzat ösztönzi a munkanélkülieket, hogy vállalkozzanak, a másik oldalról viszont növeli a terheket. Mivel a kötelezõen fizetendõ összeg jelentõs emelése éppen azokat érinti, akik nem vagy alig rendelkeznek jövedelemmel.
Valószínû, hogy a vállalkozások között valóban vannak olyanok, amelyek megpróbálnak kibújni a járulékfizetési kötelezettség alól, de semmiképpen sem lehet itt az a megoldás, hogy kényszerintézkedéssel a tisztességes többséget is megkárosítsuk. Tudat alatt a jogszabály alkotója is érezhette, hogy itt valami nagy igazságtalanság történik és sokak számára az új szabályozás súlyos terhet fog jelenteni, mert engedményt is tesz: az egészségbiztosítási járulékból 1 százalékot megtakaríthat az az egyéni vállalkozó, aki lemond a táppénzrõl, a terhességi gyerekágyi segély igénybevételérõl. Ezek után már csak az hiányzik, hogy adjanak még 1 százalék kedvezményt annak, aki mindennemû társadalmi szolgáltatásról lemond és tudomásul veszi, hogy itt csak az adózás egy új fajtájáról van szó.
(9.30)
A törvényjavaslatban foglalt intézkedések további körét képezik azok, amelyek a járulékalap szélesítését célozzák. Itt tulajdonképpen az a lényeg, hogy a járulékfizetésbe bevonják mindazokat a tételeket, amelyek korábban mentességet élveztek. Így például a munkáltató által nyújtott étkeztetést. Az általa fizetett albérlet-, illetve szállásdíjat. A munkába járással kapcsolatos költségtérítést.
Az elvégzett hatásvizsgálatok szerint ez a csekély módosítás önmagában olyan hatású, mintha három százalékkal emelték volna a járulékot. Ezek után a másfél százalékos csökkentés kifejezetten szemfényvesztés.
A járulékfizetési rendszer tervezett átalakításának alapján végsõ soron az az elképzelés vezette a hivatalt, hogy a munkáltatói járulékfizetés alapja eggyezzen meg a személyi jövedelemadó-alappal, és szûnjön meg minden korábbi kedvezmény. Ha valóban ezzel a logikával gondolkodnak, egyáltalán nem érthetõ, hogy akkor miért tartották fenn a járulékfizetés felsõ határát. Hol itt a társadalmi igazságosság? Az alacsony jövedelmû állampolgár már minden fillér után adózik. Ugyanakkor a magasabb jövedelem védettséget élvez. Így a járulékfizetési kötelezettség felsõ határának megemelése sem logikus, s a Független Kisgazdapárt szerint elvetendõ.
Összességében: a most benyújtott törvényjavaslat nem más, mint a társadalom terheinek újabb növelése. A kormányzat, amely képtelen a társadalombiztosítás költségeinek ésszerû racionalizálására, és nem hajtotta végre az alapoknak fedezetet nyújtó vagyonjuttatást, most a problémát ismét átsöpri a társadalom asztalára. Sajnos, az adott körülmények között elõre megjósolható, hogy ez a lépés sem fogja megoldani a társadalombiztosítás anyagi gondjait, és jövõre ismét újabb ötletekkel számolhatunk.
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)