(8.30)
Az Országgyûlés õszi rendkívüli ülésszakának
17. ülésnapja
1996. október 22-én, kedden
(8.30 óra - Elnök: dr. Gál Zoltán
Jegyzõk: Boros László és Tóth István)
ELNÖK: Tisztelt Országgyûlés! Köszöntöm jelen évõ képviselõtársaimat, s mindenkit, aki figyelemmel kíséri munkánkat. Az Országgyûlés õszi ülésszakának 17. ülésnapját megnyitom.
Bejelentem, hogy az ülés vezetésében Boros László és Tóth István jegyzõ képviselõtársaim lesznek segítségemre.
Tisztelt Országgyûlés! Tisztelt Képviselõtársaim! Holnap ünnepeljük az 1956-os forradalom és szabadságharc 40. évfordulóját. A kerek évfordulók mindig nagyobb nyomatékot adnak az ünnepeknek. Így van ez most is, és jólesõ érzéssel állapíthatjuk meg, mind itthon, mind pedig külföldön több az ünnepi megemlékezés, a 40 évvel ezelõtt történteket elemzõ, értékelõ rendezvény, konferencia.
Ennek köszönhetõen ma már egyre többet tudunk a tényleges történésekrõl, az egyes szereplõk valódi szándékairól, az események elõzményeirõl és hátterérõl. Ugyanakkor ma sem kevés még az olyan megemlékezés és értékelés, amelyeket láthatóan aktuálpolitikai érdekek vezérelnek. Mindez talán összefügg azzal a hitelesen meg nem válaszolható kérdéssel, hogy mi történt volna, ha a nemzeti függetlenség gondolata gyõz, ha 1956 társadalmi, politikai célkitûzései megvalósulnak. Hogyan illeszkedtek volna a különbözõ politikai eszmék és törekvések hosszabb távon egymáshoz, meddig tartott volna - Mészöly Miklós szavaival szólva - '56 közös melege".
Tény azonban, hogy 1956 tabusított történetét november 4-e után a nemzeti katasztrófa, százezrek emigrációba menekülése, áldozatok sokasága jellemezte. Másfelõl az is ismert, hogy '56 októbere a hatalom birtokosaiban a tragédiát mindenáron elkerülõ reflexeket erõsítette. 1956 hatása akkor kapott új erõre, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy a forradalom és szabadságharc rehabilitációja elengedhetetlen a demokratikus Magyarország, a nemzeti felemelkedés feltételeinek megteremtéséhez. Ezt a felismerést szimbolizálta 7 évvel ezelõtt a harmadik Magyar Köztársaság kikiáltásának napja is.
Az 1956 óta eltelt 40 év arra figyelmeztet bennünket, hogy a szenvedés, a hallgatás, majd a megtisztulás után valódi ünnepünk csak a megbékélésé, a kirekesztés nélküli emlékezésé lehet. Nem érhetjük be ugyanis az ünnep kapcsán emlékmûvek állításával, szoboravatásokkal és szépívû szónoklatokkal.
Nem lehetünk közömbösek az iránt, hogy a fiatalok számára mit jelent ez a nap. Kérem, ünnepeljünk annak tudatában, hogy közös a felelõsségünk abban, hogy milyen képet hagyományozunk '56 októberérõl az új nemzedékre.
Tisztelt Országgyûlés! Kérem, hogy egyperces néma felállással emlékezzünk a forradalom és szabadságharc hõseire és mártírjaira.
(Egyperces néma felállás.)
Köszönöm.
Tisztelt Országgyûlés! A megemlékezés után a napirend elõtti felszólalásokkal folytatjuk munkánkat. A mai napon napirend elõtti felszólalásra jelentkezett Csépe Béla frakcióvezetõ-helyettes úr, KDNP. Megadom a szót.