DR. ROTT NÁNDOR (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Igen Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Lenyûgözött Sarkadiné dr. Lukovics Éva hozzászólása, és õ teljesen áttekintette a törvénynek sok-sok visszásságát.
(21.40)
Én csak egy mozzanatot szeretnék a törvényjavaslattal kapcsolatban kiemelni. A társadalombiztosítási járulék kiterjesztése egészségügyi hozzájárulás fedõnévvel a szerzõi tiszteletdíjakra hátrányosan érinti az alkotó értelmiség, mûvészek, írók igen széles rétegét.
Ezen belül különösen súlyos többletterhet ró azokra, akik a kutatás- fejlesztés, a tudomány vagy a szellemi-mûvészi, írói munkapálya kezdõ, illetve középmezõnyében helyezkednek el. A honoráriumok megadóztatása a szellemi alkotómunka az értelmiség egész körében jövedelemcsökkenést okoz, így az életpálya csúcsára feljutott rétegnél is - gondolok akadémikusokra, egyetemi tanárokra, befutott írókra és így tovább. Ismerve az egyetemi oktatók, vezetõ kutatók - és tovább sorolhatnám - méltatlanul alacsony fizetését, nem mondható, hogy õket nem érinti érzékenyen ez a jövedelemcsökkenés. De sokkal súlyosabb terhet ró ez az újabb adóteher azokra, akik még nincsenek a csúcson, de elõrébb törekszenek a kutatói, a tudományos, irodalmi, költõi alkotói pályán.
A továbbiakban elsõsorban a tudományos, felsõoktatási pályákkal fogok foglalkozni, de felhívom a figyelmet, hogy mutatis mutandis érvényesek mondandóim az irodalmi, költõi, egyéb mûvészeti publikációkra is. A publikáció a tudományos és különösen a felsõoktatási pálya - hogy úgy mondjam - minimumkövetelménye. A szakma a publikációkon keresztül méri fel a területén mûködõk képességét, szaktudását, fejlõdését, a közlemények tartalmának újszerûségén, megállapításai helyességén keresztül.
Ugyanakkor azt is tudjuk, hogy a szak-, illetve tudományos folyóiratok által fizetett honoráriumok szinte jelképesek, gyakran arra is alig elegendõk, hogy a szerzõ kifizesse a gépírónõt. A szerzõi tiszteletdíjak járulékkötelezetté válása ezeknek a honoráriumoknak az összegét tovább csökkenti, tovább folytatódik nemcsak a kutatói, a tudományos munka, hanem eredményeinek leértékelése.
A szakmai publikáció, különösen a fiatal, kezdõ kutatók és a tudományos élvonal felé törekvõ középmezõny számára válik még nehezebbé, anyagilag még kevésbé "kifizetõdõvé", esetleg éppen ráfizetésessé válik. Ezzel a törvényjavaslat ebben a körben is ugyanazt a negatív diszkriminációt eredményezi, mint a fizikai munka legalacsonyabb bérkategóriáiban, amire korábbi felszólalásomban igyekeztem rámutatni.
Ráadásul azt a kört sújtja érzékenyebben, amelynek számára ez a tudományos publikáció a szakmai fejlõdés, elõrehaladás elõfeltétele. Ezért én ezt a törvényjavaslatot, és ebben fõképp a szellemi munkának, a honoráriumoknak ezt a megadóztatását teljesen szakmaellenesnek és tulajdonképpen egy bizonyos mértékig az alkotó értelmiség ellen irányuló újabb adóteher-kihelyezésnek is tekintem.
A fiatal kutatók, de akár a középmezõny számára is a publikáció nélkülözhetetlen. Mint ismeretes ugyanis, a szakmai publikációk, az ezekbõl megállapítható hivatkozások, idézések száma a tudományos tevékenység kvantifikálásának nemzetközileg is használatos mérõszáma. Következésképp a publikációknak ez a megdrágítása, vagy az elért jövedelmek leértékelése rendkívül súlyosan érinti mindazokat, akikre rá fog ez nehezedni.
De még egy általános szempontra is fel kell hívnom a figyelmet. A szakmai cikkek, könyvek nemcsak a szerzõi jog tulajdonosának "vagyonát" képezik, hanem épp közzétételük révén tudományos, szakmai közkinccsé is válnak, elnézést a kissé patetikusnak tûnõ megfogalmazásért, a nemzet szellemi vagyonát gyarapítják.
A törvényjavaslat végsõ soron ezt a nemzeti szellemi vagyont dézsmálja meg, középkori fogalmat és szót használva, dézsmának veti alá, adónak. Elnézést kell kérnem a középkortól, mert a szellemi alkotást a középkorban nem sújtották ilyen dézsmával. Köszönöm a figyelmüket.