DR. KISS JÓZSEF (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Kedves képviselõtársaim! Mivel az elõbb Akar államtitkár úr megjegyezte, hogy igen, ebben a fejezetben, tehát a 14. és az 55. pont közötti fejezetben tényleg le lehet bonyolítani egy kicsit egy általánosabb megjegyzéssorozatot is, ezért én azt mondom, hogy a 14-esbõl indul ki az a mondanivaló, ami valahova talán majd elvezet.
De szorosan szeretnék kapcsolódni ahhoz a kérdéskörhöz is, amit egyébként Farkas Imre képviselõ úr is itt az elõbb felvetett és feszegetett. Ez pedig az, hogy igazából mi a különbség az én megítélésem szerint a kormány elõterjesztése, amelyik azt mondta, hogy 13 százalékos egészségügyi hozzájárulást vet ki, de ez legalább 4500 forint. A most általunk is jegyzett módosító indítványcsomag, amelyik azt mondja, hogy egy 1800 forintos egészségügyi hozzájárulást mindenkinek be kell fizetnie, és ehhez egy, a kormány által elõterjesztett, kedvezõbb számú 11,5 százalékos egészségbiztosítási járulékszint tartozik. Van-e átjárási lehetõség a kettõ között, illetve lehetnek-e köztes megoldások, illetve a köztes megoldásoktól milyen hatások várhatók. És ott kezdeném, ahol Akar államtitkár úr befejezte, és nagyon tetszett ez az érvelés, mert valóban nemcsak közgazdasági, és a valóságos kategóriákban mutatja be, hogy egy társadalombiztosítási rendszer hogyan alakítható át az igényeknek jobban megfelelõen. Nyilvánvalóan nem érdemben a terhek csökkentése céljából, hiszen ezt azért nem felejthetjük el, hogy a kormány-elõterjesztés elsõdleges célkitûzése is az volt, hogy plusz 80 milliárdot a társadalombiztosítási rendszerben saját forrásokból biztosítani kell egy tartósabb költségvetési egyensúly fenntartásához.
Tehát ha ennek a követelménynek is meg akarunk felelni, akkor nyilvánvalóan nem a járulékteher általános csökkenésérõl van szó. Innentõl kezdve minden egyes megoldás ellentmondásokat rejt, számomra a kormány eredeti elõterjesztése, amelyik azt mondta, hogy a 4500 forintos minimum csak a 34600 forint jövedelem alatt járulékoló, vagy azoknál a munkáltatóknál jelent pluszt terhet, és fölötte semmiféle visszapótlása nem volt igazából a járulékszint csökkenésének, elfogadhatatlanabb, mint egy olyan variáció, amelyik ezt a plusz terhet egy teljes egyenletességgel próbálja meg szétteríteni, a teljes foglalkoztatotti körön, a legmagasabb jövedelmûn, és legmagasabb jövedelme után járulékot fizetõre éppúgy, mint a legalacsonyabbon. Mi több, kiterjeszti a foglalkoztatott körbõl az egyébként nem önmaguk után járulékot megfizetõk körére.
Ez az én szempontomból egy rendszerszemléletben is elfogadhatóbb és védhetõbb megoldás. Ugyanakkor csak csökkenteni tudja egy ehhez kapcsolódó, még magasabb összegû járulékszint-csökkenés is csak azt az ollót, amelyiknek az a hatása, hogy nõnek a terhei az alacsonyabb jövedelemmel foglalkoztatottaknak, és nem nõnek olyan arányban a terhei a közepes jövedelmûeknek, de csökkennek a terhei a magasabb jövedelmûeknek. És itt jön egy társadalombiztosítási filozófia. Hiszen hogyha ez egy valódi üzleti biztosító lenne, akkor ez az üzleti biztosító, amikor az ajánlatot megteszi nekem, akkor sok mindenre lenne kíváncsi, csak arra nem, hogy nekem mi a jövedelmem. Valószínûleg arra lenne kíváncsi, hogy mi az az érték - az én egészségem az adott esetben -, amit én biztosítani kívánok, az milyen állapotban van, ezt értékelni. De teljesen mellékes számára az adott esetben az én jövedelmi helyzetem. De ez nem egy üzleti biztosítási rendszer, ez egy társadalombiztosítási rendszer, amelyiknek ezt a kétféle elvet, tehát a mindenkire kiterjedõ teljes szolidaritási elv, az egészségügyi hozzájáruláson keresztül, amelyik biztosítja a társadalom egészének szükség esetén az egészségügyi ellátását, és a biztosítási elvnek az az elve, hogy alapjában véve a közteherviselésben mégis mindenki nagyjából jövedelmével arányosan, bizonyos határig arányosan vegyen részt. Érdekes az is, hogy ennek a határnak itt van az egyéni járulékfizetés szempontjából felsõ határa is, mint mondjuk az adórendszerben ilyen felsõhatárokat nem tudunk mondani. Ott legfeljebb alsó határok vannak.
Tehát ez, úgy gondolom, hogy az én számomra egy rendszerelvû változást mutathat, nem a jelen állapotában, nem a jelenlegi százalékokkal és a jelenlegi kulcsokkal, de fölveti egy valóban önjáró társadalombiztosítási rendszer hosszú távú megalapozásának a lehetõségét. Az más kérdés, hogy én hosszú távon ezt a bizonyos költségvetéstõl és más típusú bevételektõl független rendszert nem nagyon tudom elképzelni, már csak azért sem, mert én is úgy gondolom, hogy a járulékkulcsokat nemcsak a társadalombiztosítási járulékokat, hanem minden foglalkoztatáshoz, bérhez kötött adónemet és járulékot azért kell elsõsorban csökkenteni, hogy a foglalkoztatást segítsük, de akkor ennek egy késõbbi ellentételezése nyilván más típusú adókból ezekbe az ágazatokba átengedett összeg lehet, amire jó módszer az, hogyha kiterjed az a kör, aki utána végül is mégis az állam, az állami költségvetés, illetve nem az állami költségvetés, hanem valamennyiünk nem bérhez kötött adóiból fordítunk forrásokat.
Ebbõl a szempontból számomra ez egy rendszerelvû változásnak, nem mondom azt, hogy ez az, de hogy annak egy elsõ lépéseként el tudom fogadni, feltéve, hogy a lépések után valamilyen következetességgel történnek egy irányban, az éppen aktuális gazdasági-társadalmi lehetõségeket figyelembe véve. Az én számomra tehát igazából azok a nüanszbeli, nem nüanszbeli, mert ezek jelentõsebb változások, amik az egyes jövedelemhatárok közötti terheléseket idébb tolják, vagy odébb tolják 6000 forinttal, mert mondjuk egy százalékpont- változás annyival tolja idébb a bérskálát. Igazából nem rendszerértékû változások, bár tudom, hogy valamilyen módon a jelenlegi átalakításnak a munkáltatót terhelõ, hiszen a munkavállalót nem terheli ebbõl a körbõl plusz költség, a munkáltatót terhelõ plusz költségekben a kompenzálással tenni kell valamit. A kompenzálásának akár a primér gazdasági szférában, akár a költségvetési szférában meg kell találni a módját, részint ebben a törvénycsomagban, részint pedig a költségvetés elfogadásakor. Köszönöm. (Taps.)