BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Képviselõtársaim! Harmadik hete tart a '97. évi költségvetés általános vitája, és azt mondhatjuk, hogy finiséhez érkezett, legalábbis az általános vita.
Abban a négy vaskos kötetben - amit megkaptunk - befogadhatatlanul sok adat, információ, azt mondhatom, hogy sok millió adat, információ van. Minél tovább olvasgattam a köteteket, annál több kérdés merült föl bennem, és amikor elkezd egy ilyen témával foglalkozni az ember, akkor hosszú idõn keresztül úgy érzi, hogy egy darabig csak egyre megy elõre egy sûrû bozótban, és alig akar tisztulni a kép. Nagyon nehéz eligazodni a költségvetésben. Nem véletlen, hogy minden parlament életében a legfontosabb, legizgalmasabb kérdés a költségvetésrõl való döntés.
A három hét alatt sok minden elhangzott már - és elnézést kérek, hogyha a beszédem valamelyik részletében ismétlésekbe bocsátkozom -, szeretnék olyan kérdéseket idehozni, amivel még nem vagy nem eleget foglalkoztunk. Meglehet, hogy a mondandóm is csak a kérdések számát szaporítja.
Úgy gondolom, hogy a kérdéseket, ügyeket, témákat három csoportba rendezhetnénk. Az egyik csoportba tartoznának azok a kérdések, amelyek - mondjuk úgy - nagyjából rendbenlévõ, nagyjából megnyugtató megoldást tartalmazó kérdések. Természetesen minden kérdéssel kapcsolatban felvethetõ, hogy jó lenne, hogyha több pénz jutna rá, de a realitások szem elõtt tartásával azt lehet mondani, hogy szép számmal vannak a költségvetésben olyan kérdések, amelyek, úgy nagyjából, rendben vannak. Egyet szeretnék kiemelni példaként. Nekem úgy tûnik, hogy idén - illetve a jövõ évi költségvetésben - nagyjából rendben lenne az egészségfejlesztésre fordított összegkeret.
Engedjék meg, hogy röviden fölidézzem azt a kálváriát, amit a tavalyi évben szenvedtünk végig ezen a területen. Tavaly 1,1 milliárd forintos elõterjesztést tartalmazott a tervezet, amit aztán a részletes vita során, illetve a részletes szavazások során részben vagy nagy részben a zalaegerszegi kórházlobbynak köszönhetõen sikerült 760 millióra letornászni.
Ez elképesztõen kevés pénz volt idén ahhoz, hogy prevencióval, megelõzéssel lehessen foglalkozni érdemben. A következõ évi költségvetési tervezet 1,5 milliárdot tartalmaz. Ez egy reális összeg az én olvasatomban, bár elgondolkodtat, hogy az idei keret - legalábbis a '96-os várható teljesítés alapján - nem került teljes mértékben felhasználásra, én szeretném, hogyha majd bizottsági ülésen például választ lehetne kapni a részletekre is, hogy az az erõsen megcsonkított idei keret miért is nem fogyott el, hiszen olyan kevésnek tûnt.
A kérdések másik csoportjába én azokat a témákat, ügyeket sorolnám, ahol vitatható, hogy elég pénz áll rendelkezésre, vagy nem elég az a pénz arra a dologra. Bizony, hosszú vitákat lehet különbözõ ügyek kapcsán kezdeményezni. Két példát szeretnék fölhozni. Magam is bizonytalan vagyok abban, hogy milyen válasz adható. Nekem is nyitott kérdés, hogy például a hajléktalanellátásra elegendõ-e az a pénz, amit betervezett a költségvetés? Megint csak visszahivatkoznék arra, amit az elõbb mondtam, hogy nagyon nehéz a költségvetésben tájékozódni. A hajléktalanellátás például - amennyire én eligazodtam - négy helyen tartalmaz forrást, mármint hogy a költségvetés négy helyen tartalmaz forrást hajléktalanellátásra. Ugye, természetesen van benne egy normatíva, ami a BM-fejezetben szerepel. Ez a normatíva a tavalyi 87 ezer forintról - fejenkénti 87 ezer forintról - 95 200-ra van megemelve a tervezetben. Ez az emelés nem egész 10 százalék. Hogyha az inflációra gondolok, akkor él bennem a gyanú, hogy ez igencsak alulméretezett emelés.
Más fejezetben viszont, a népjóléti fejezetben - ahol három helyen is tartalmaz hajléktalanellátással kapcsolatos összeget a költségvetés-tervezet - egészen jelentõs mértékû emelés is megfigyelhetõ. Általában a hajléktalani ellátás 500 millió forintra van betervezve az idei 120 millióval szemben.
Azt gondolom, hogy ebben kifejezõdik valami abból, hogy a hajléktalanellátás tényleg mennyire akut problémává vált. Ugye, nemrégiben voltunk tanúi azoknak a viharos és hangos botrányoknak, amit a fõvárosi hajléktalanellátással kapcsolatban meg kellett élni. Átmeneti hajléktalanellátásra 180 millió, és alapítványi támogatásra még plusz 50. Még egyszer mondom, számomra is nyitott a kérdés, hogy vajon ezekbõl a keretekbõl lehet-e elégséges módon ezeket a kérdéseket, feladatokat rendezni?
A másik hasonlóképpen nagy horderejû terület, kérdés, amivel kapcsolatban valóban csak becsléseket lehet mondani, hogy elégséges lesz-e a forrás, az a családsegítõ hálózatnak a kérdése, illetve a gyermekvédelmi intézmények fejlesztésének a kérdése. Elõttünk van már, a kezünkben van már, de még nem kezdtük tárgyalni a gyermekvédelmi törvényt. Ez az intézményrendszer szempontjából nagy horderejû átalakítást tervez. Egészen nehezen becsülhetõ, hogy az a 650 millió forint, illetve az a 350 millió forint, ami ezekre a feladatokra szerepel a költségvetésben, elégséges pénz-e ezeknek a megoldásához.
A családsegítéssel, illetve gyermekvédelemmel kapcsolatban szintén az az helyzet, hogy a legkülönbözõbb pontokon kell összebogarászni, hogy mégis együtt az egészre körülbelül mennyi összeg van a költségvetésben eltervezve.
Bõvebben valójában arról a harmadik típusról, a kérdéseknek arról a harmadik típusáról szeretnék szólni, ami viszont hiányzik a költségvetésbõl, teljesen hiányzik. Márpedig én úgy érzem, hogy nagyon fontos lenne, hogy helyt kapjon a költségvetésben néhány ügy, néhány téma. Ezek közül is legfontosabbnak a bölcsõdei kérdést érzem.
A családtámogatások rendszerét ismeretes, hogy idén nagymértékben átalakítottuk. Voltak ennek az átalakításnak nagyon pozitív elemei, ilyen nagyon fontos pozitív elemnek tartom én azt, hogy az alanyi jogosultságot, tehát a munkaviszonytól független jogosultságot a gyermekgondozási segély esetében sikerült megoldani.
De ugyanakkor jövedelemkorláttól függõvé tettük ezeket az ellátásokat, következésképp azt gondoljuk, hogy a családok meglehetõsen nagy százaléka mérlegelésre kényszerül, vagy eleve kiesik a jövedelemkorlát okán az ellátásból, és ilyen módon jövedelemrõl kell gondoskodnia a gyerek ellátásához, vagy belekerül ugyan a jövedelemkorlát okán az ellátásba, de nem teheti meg, hogy azért az alacsony összegû ellátásért, amit a jelenlegi források biztosítani tudnak, otthon maradjon, és ha még olyan szerencséje is van, hogy munkahelye is van, vagy lenne munkahelye, akkor ott a nyitott kérdés, hogy hova is helyezze a kisgyermekét?
(8.10)
A családtámogatások szûkítése az szükségképpen együtt kell hogy járjon az intézményfejlesztés kérdésének a megoldásával. Ezek nagyon összekapcsolt kérdések. Hogy úgy mondjam, úgy mûködnek, mint a közlekedõedény. Hogyha az egyik ampullában lenyomom a folyadékot, akkor a másik ampullában szükségképpen felemelkedik.
Vagyis, hogyha én úgy döntök, miért-miért nem, hogy a családtámogatásokat, az anyák otthonmaradását nem tudom olyan színvonalon finanszírozni, hogy abból valóban - és nagy számban is - mindenki otthon tudjon maradni, akkor a másik oldalon van egy olyan kötelezettség, egy olyan ellátási kötelezettség, hogy gondoskodni kell az intézményi elhelyezésrõl. Ráadásul ezt a gondoskodási kötelezettséget törvény írja elõ.
A szociális törvény 86. §-a a következõket tartalmazza: "A települési önkormányzat - fõvárosban a fõvárosi kerületi önkormányzat - a személyes gondoskodás keretében köteles gondoskodni az 59-65. § szerinti alapellátásról." Ezek az alapellátások pedig tartalmazzák a gyermekek napközbeni ellátását, egészen pontosan bölcsõdei, óvodai és napköziotthonos ellátását. Vagyis a szociális törvény megfogalmazza az önkormányzatok számára ezt a kötelezettséget, eközben a három említett, idézett ellátási forma közül csak a bölcsõde nem kap külön normatív támogatást, amelynek következtében az Tnkormányzatok különféle módokon meg is próbálnak megmenekülni ez alól az ellátási kötelezettség alól.
1990-ben több mint ezer bölcsõde volt az országban, '95-re 628-ra csökkent a bölcsõdék száma, és ez a csökkenés ez még tovább tart, miközben - még egyszer hangsúlyoznám - éppen idén év elején, illetve tavasszal úgy alakítottuk át a családtámogatások rendszerét, hogy várható a bölcsõdei elhelyezés iránti igény növekedése.
A családtámogatás rendszerének átalakítása ma az egyik legfontosabb elem, a gyed megszüntetése volt, annak az ellátási formának a megszüntetése, amelyik valamivel nagyobb összeget jelentett, mint a gyes, következésképp már tavasszal éreztük, láttuk, számítottunk rá, hogy a bölcsõdei elhelyezés iránti igény nõni fog. Nagyon régóta húzódó vitatéma a bölcsõdei normatíva kérdése, minden évben elõjön, én itt nem tehetem meg, hogy nem emlékszem rá, hogy a kormányprogramunk is tartalmazta a bölcsõdei normatíva bevezetését.
Azok közül az okok közül, amiket a mérlegbe kell tenni egy ilyen vitában, néhányat szeretnék felidézni. Ugye, az egyik, amire hivatkozni szoktak a bölcsõdei normatíva ellen érvelõk, hogy ez aránytalanságot eredményezne az önkormányzatok között. Akik kapnának bölcsõdei normatívát, azok jobban járnának, míg mások rosszabbul, ahol nincsenek bölcsõdék.
Másik nagyon hangsúlyos érv, amit gyakran hallunk, hogy a Pénzügyminisztérium nem tervezi, nem szándékozik a normatívák számát szaporítani, azért utasítja vissza a bölcsõdei normatíva gondolatát, mert nem akar normatívákat szaporítani. A harmadik, más irányból hallható érvelés nagyon gyakran az, hogy maradjanak családban a gyerekek, az a jó, hogyha nincs bölcsõde, nincsen szükség bölcsõdére.
Én azt gondolom, hogy ezeknek a vitás kérdéseknek van egy nagyon fontos negatív - mármint a vitás kérdéseknek megoldatlanságának van egy nagyon fontos negatív - következménye, és ez az, hogy a bölcsõdei elhelyezéssel kapcsolatos anyagi terhek egy az egyben a szülõkre hárulnak. Hogy gondozási díj fejében, ahol meg tudják oldani, ott mûködtetnek ilyet, de olyan magas gondozási díj fejében, hogy az a szülõkre rakja az aránytalanul nagy terhet. Még egyszer hangsúlyozom, olyan körülmények között, hogy törvény írná elõ az ellátási kötelezettséget.
Van még egy nagyon fontos érv a bölcsõdei kérdéssel kapcsolatban. Az ugyanis, hogy nemzetközi tapasztalat van arra, hogy azokban az országokban, ahol egy nagyon biztos intézményi hátteret tudhat a szülõ, azokban az országokban a gyermekvállalási hajlandóság magasabb, megugrik. Erre nagyon klasszikus, jó példa a svéd példa, ahol a hozzánk hasonlóan alacsony gyermekvállalási hajlandóság volt, és egy ilyen pozitív fordulat elõállt az intézményrendszer biztosítása után. Azt gondolom, hogy talán némi összefüggésben ezzel.
A szociális szféra területérõl más példákat is lehetne hozni, amelyek úgy mûködnek, mint a közlekedõedények, ahogy az elõbb utaltam rá. Egy másik ilyen nagyon fajsúlyos kérdés, a munkanélküli jövedelmet pótló ellátásból kiesõk gondja, mi lesz velük, akik a munkanélküli jövedelmet pótló ellátást elveszítik. Természetesen õk is a szociális ellátásban fognak megjelenni.
Azt gondolom, hogy nagyon nehéz választ adni arra a kérdésre, hogy vajon az a bruttó 56 milliárd forintos keret ott az önkormányzatoknál ezekre a számtalan és vége nélkül sorolható feladatokra elégségesnek bizonyulnak-e.
Végezetül szeretnék egy olyan kérdésrõl is szólni, amit a költségvetés szerkezetében - egyáltalán a költségvetés által - érintett fajsúlyos, nagy kérdésekhez képest apróság, apróságnak tûnik, de sokakat érintõ apróság, és azt gondolom, hogy régtõl vitatott kérdés, következésképp ebben az évben is szóba kell hozni. Ez pedig az alapítványoknak, illetve a társadalmi szervezetek támogatásának a kérdése. Egészen precízen a nevesítés kérdése.
Nekem mind a mai napig nem sikerült megfejtenem, hogy például egy népjóléti tárca keretében milyen alapon kerülnek nevesítésre bizonyos alapítványok, és milyen alapon maradnak ki más alapítványok. Én nem akarom megkérdõjelezni azt, hogy azok az alapítványok, amelyek itt nevesítetten szerepelnek, valami hallatlanul jó cél, jó ügy érdekében dolgoznak, tevékenykednek. Hogy valóban jó helyre kerül a pénz, és valóban szükség van rá. Bár itt tennék egy nagyon pici zárójelet, a méretekrõl még akkor is kellene meg lehetne, érzésem szerint fogunk is vitatkozni. Jóllehet ezek tényleg mini összegeket jelentenek az egész költségvetés nézõpontjából.
De ugyanakkor azt is érzékelem, hogy hasonlóan fajsúlyos, fontos, jó ügyek kimaradnak, teljesen kimaradnak ebbõl a dologból és az útját-módját sem tudom, hogy hogyan is kerülhetnének bele olyan jó ügyek, amelyek mondjuk úttörõ jelentõségûek. Még egyszer mondom, nyitott és vitatható kérdés számomra, hogy hogyan lehet ezt a nevesítési anomáliát, ezt a nevesítési problémát, ellentmondást megoldani.
Ugye, a Pénzügyminisztérium törekszik rá, hogy idõnként kereteket összevonjon a fogyatékos szervezetek támogatásával kapcsolatban, második éve kísérlet, hogy bruttó határozza meg azt az összeget, nem nevesítve, címkézve, amit aztán majd a különbözõ szervezetek valahogyan elosztanak. A négy nagy fogyatékos szervezet esetében tavaly is megvolt a megállapodás, hogy hogyan látják igazságosnak a pénzosztást, és biztos vagyok benne, hogy õk ragaszkodnának a nevesítéshez.
(8.20)
De hát hogyha tovább gondolom, akkor számos olyan nagy, országos jelentõségû, vagy néhány olyan nagy országos jelentõségû szervezet biztos van, amelyiknek nagyon ott lenne a helye. Hogy egyet mondjak, a Rákbetegek Országos Szövetségére gondolok. Ez egy olyan szervezet, amelyik a magyar halálozási statisztikában élvonalban szereplõ betegségtípus áldozataival, sérültjeivel foglalkozik, karitatív módon dolgozik, fantasztikusan csodálatos munkát végez országos hálózatban, és bizony nagyon nagy szükség lenne rá, hogy ennek az országos szövetségnek megbízható anyagi bázis álljon a hátterében.
Az alapítványok közül egy más területet szeretnék szóba hozni, anélkül hogy hosszú indoklásba kezdenék, az alkoholizmus problémájával kapcsolatban, hogy milyen súlyos gond, milyen súlyos és országos jelentõségû gond az alkoholisták nagy létszáma. Azt gondolom, hogy szükség lenne rá, hogy a kormányzat támogassa azokat a civil kezdeményezéseket, amelyek alternatív megoldásokkal nagyon ígéretes, eredményre vezetõ módon tudnának mûködni. A Félúton Alapítványra gondolok, amelyik évek óta nagyon színvonalas, prevenciós munkát végez egyfelõl, aminek kardinális jelentõsége van, azt gondolom. Õk középiskolákba járnak ki olyan felvilágosító munkát végezni, amire senki más nem képes, csak azok - arra a hitelességre csak azok -, akik maguk is érintettek vagy érintettek voltak ebben a kérdésben. Másfelõl pedig olyan rehabilitációs munkára lenne képes az alapítvány, amelyet hasonlóképpen úttörõ jelentõségûnek tudhatnánk, és eredményre vezetõ munka lehetne.
Azt gondolom, hogy a sort lehetne folytatni. Én abban a reményben fejezem be most a mondandómat, hogy a részletes vitában még lesz módunk arra, hogy ezeken a részletkérdéseken korrigáljunk a '97. évi költségvetésben. Köszönöm a figyelmet. (Taps.)