DR. HACK PÉTER (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Én is csak ehhez a témakörhöz szeretnék hozzászólni, amely a dohány, illetve az alkoholtartalmú ital reklámozásának korlátozását illeti a törvényjavaslat 11. §-ában.
Úgy gondolom, hogy az a vita, amiben Béki Gabriella is kifejtette álláspontját és mások is, valóban egy nagyon nagy horderejû vita. Bizonyos értelemben szerencsétlen helyzet az, hogy ezt a társadalmilag fontos ügyet - amire Szabó Lajos Mátyás is helyesen utalt - a reklámtörvény keretei között vitatjuk meg.
(20.10)
De egyetértek azzal, hogy ez adja a szabályozásnak a kereteit, és ebben a körben kell arról beszélnünk, egyáltalán hogyan hathat ez a reklámtevékenység a lakosság egészségi állapotára és egészségi mutatóira. Ilyen szempontból azt hiszem, az itt elhangzottak tulajdonképpen összekevertek néhány elemet. Az egyik elem az, ami Nyugat-Európa több országában és az Egyesült Államokban - Kanadában pedig még inkább - megjelenik, ami a nyilvános helyen vagy közintézményben való dohányzás teljes tilalmát mondja ki: a törvények tiltják ezeket a lépéseket. Biztos lennének, akik ebben a Házban támogatnának ilyen törvényt is, de ilyen törvény nem terjesztõdött elõ, tehát errõl a pontról nem biztos, hogy kell vitatkozni. De ha nem tiltjuk a dohányzást, vagy adott esetben az alkoholfogyasztást közintézményben, és azt mondjuk, hogy egy ilyen szabályozás majd 10-15 vagy 20 év múlva érik be Magyarországon, akkor azért még el kell gondolkodnunk azon, hogy népszerûsítjük-e ezeket a szokásokat, amit én úgy gondolom, a reklámtörvény - és még rosszabb módon a jelenlegi gyakorlat - megtesz.
Ilyen tekintetben a reklámtörvénynek a 11. §-a nagyon ellentmondásos szakasz lesz a magyar jogtörténetben, esetleg a képmutató szabályozások egyik példájaként jelenik meg. Két példára szeretném felhívni a figyelmet. Az egyik példa a 11. § (1) bekezdésének e) pontja, amely (1) bekezdés felismeri azt, hogy a gyerekek számára nem kellene reklámozni dohányt és alkoholt. Ezért elõír több mindent: elõírja például azt, hogy közoktatási és egészségügyi intézményben, valamint annak bejáratától 200 méteres távolságon belül tilos dohányárut vagy alkoholtartalmú italt fogyasztani.
Ez a rendelkezés egyfelõl felismeri azt, hogy nem jó, ha a gyerekek iskolába jövet-menet, az iskola ablakán kinézve vagy ilyen helyeken alkohol- vagy dohányreklámot néznek egész nap. De nem számol azzal, hogy a gyerekek mondjuk az iskolából kijövet sokkal több idõt töltenek a villamosmegállóban, mint az iskola kapujában - legalábbis a normális gyerekek többsége igyekszik minél messzebb kerülni az iskolától, és utazni hazafelé. Mondjuk, vidéken a távolságibusz-megállóban viszont már lehet alkohol- és cigarettareklám: tehát azokon a helyeken, ahol a rendszeres közlekedésben a gyerekek sok idõt eltöltenek, ott megengedik. Én azt gondolom, ez egy képmutató szabályozás, mert vagy mindenhol, vagy egyik helyen sem kellene megengedni. Én azt javasolnám, hogy bizonyos beleszólást adhatna a törvény a helyi önkormányzatnak arra, hogy bizonyos helyeken ne engedélyezze az alkoholtartalmú italok vagy dohánytermékek reklámját.
A másik ilyen szabályozás, ami szerintem bizonyos értelemben jogszabályban megjelenve eléggé ellentmondásos: a (3) bekezdés kimondja, hogy tilos közzétenni dohányáru olyan reklámját, amely a dohányzást mint követendõ szokást tünteti fel. Én próbáltam megérteni, hogy ez mit jelent, milyen dohányreklámot tilos közzétenni. Én csak olyan dohányreklámot láttam, ami a dohányzást mint a hétköznapi szokás részét mutatja be: ez a dohányreklám maga; kivéve azt, amikor csak egy darab cigarettadoboz van a képen. Ezenkívül amikor egy életkép van, azon dohányzó emberek vannak, a dohányzás eleve követendõ mintaként van beállítva a dohányreklámban; arra irányul a reklám, hogy az emberek dohányozzanak, vegyék meg a dohányterméket.
Ki fogja elbírálni azt, hogy egy adott reklám követendõ mintaként mutatja-e be a dohányzást vagy nem követendõ mintaként? Ennek lesz valami intézményes garanciája, hogy eldöntheti valaki, hogy kérem, ezen a képen hárman dohányoznak, és ezért követendõ minta, ahol csak egy ember dohányzik, az még nem követendõ minta, mert a képen lévõ három emberbõl csak egy dohányzik, a többség nem dohányzik: ergo, arra ösztönöz, hogy ne dohányozzanak. De hát iyen dohányreklám maga az abszurditás! Ilyen értelemben, én azt hiszem, hogy ez a szabályozás érzékel egy problémát; és ahelyett, hogy megoldaná ezt a problémát, ahelyett néhány látszatintézkedést tesz, és ezzel csak fokozza a szabályozásnak az ellentmondásos voltát, és nem ad esélyt arra - amit az elõttem szóló képviselõtársam is említett -, hogy ezekkel a rendkívül nagy profitot hozó tevékenységekkel szemben ma még Magyarországon profitot nem hozó tevékenységek megjelenjenek, hogy azokat valamilyen értelemben ösztönözze. Én ilyen szempontból jobb megoldásnak tartanám azt, ha ezt az egész problémakört, valóban az egészségügy területén dolgozók bevonásával is újragondolnánk, és valami olyan szabályozás jelenne meg, amely láthatóan nem szakítja szét a törvénnyel kapcsolatos vélekedést.
Nyilvánvaló volt az eddigi vitában, hogy ez a szétszakítás nem a parlamenti patkó megosztása szerinti, hanem az egészség ügye iránt érzékenyebben viszonyuló képviselõk és a szabályozás realitásait vagy a liberalizálást szem elõtt tartó képviselõk között húzódik; de talán az itteni vitában is kibontakozó, égetõen fontos, és az ország jövendõ nemzedékeinek sorsát is meghatározó kérdésrõl van itt szó. Én megértem, hogy a dohánytermékeket és az alkoholt gyártók abszolút kõkemény piaci érdekek alapján szeretnék, ha mindenhol jelen lehetnének, de azt gondolom, meg kell érteni azokat a szülõket vagy azokat az embereket, akik ilyen szenvedélyek miatt megbetegedett hozzátartozóikra gondolnak vagy a gyermekeik jövõjére, és nem szeretnék, ha a gyermekeik alkoholisták vagy masszív dohányosok lennének tinédzserkorukban. Márpedig a reklám biztos, hogy erre ösztönöz: ezt, azt hiszem, nem most kell bebizonyítani. Köszönöm a türelmüket. (Szórványos taps a kormánypártok padsoraiban.)