GAÁL GYULA (SZDSZ): Elnök Úr! Hölgyeim és Uraim! A vitának ebben a szakaszában lehetõségem van arra, hogy az eddig elhangzottakra reagáljak, és célom is az, hogy olyan párbeszéd alakulhasson ki, ami talán elõsegíti a vitatkozó felek közötti egyetértést, egymás kifogásaira, érveire próbáljunk meg reagálni.
Elõször azzal kezdeném, hogy milyen területen van egyetértés a tárgyalt törvényjavaslatok kapcsán.
Az eddigi felszólalásokból számomra úgy tûnt, hogy valamennyi párt, frakció képviselõje egyetért abban, hogy a jelenlegi nyugdíjrendszer a továbbiakban ebben a formájában nem tartható fenn.
(10.00)
Ennek a folytathatatlansága, fenntarthatatlansága most azért élezõdött így ki, mert pénzügyi oldalról került válságba maga a nyugdíjrendszer, s általában minden intézményi válság akkor tudatosul, amikor pénzügyi válság következik be. Mindaddig, amíg finanszírozható, amíg fenntartható egy intézményrendszer, addig általában kevéssé alakulnak ki azok az elszántságok, amelyek hozzá tudnának nyúlni, akkor is, ha látják, hogy bizonyos részeiben diszfunkcionálisan mûködik, de túl sok érdek kötõdik ahhoz, hogy megbolygassák az intézményrendszert mindaddig, amíg pénzügyileg fenntartható, finanszírozható.
A mai nyugdíjrendszerben azonban bekövetkezett ez a változás is; a továbbiakban világosan látható, matematikailag modellezhetõ, kiszámítható, hogy nem fenntartható, nem finanszírozható.
Nagyjából az okokban is egyetértettek a hozzászólók, hogy ez miért következett be. Elsõsorban azzal lehet magyarázni, hogy az elmúlt években, évtizedekben, és a különbözõ demográfiai becslések alapján a közeljövõben - és várhatóan folyamatosan - változik a keresõk és az inaktívak aránya a gazdaságban, a társadalomban. Ezért az egy fõ aktív munkavállalóra - aki a nyugdíj fedezetét szolgáló járulékot fizeti - egyre több nyugdíjaskorú jut, akiknek a nyugdíját kell kifizetni a befizetett összegekbõl.
Ha ez az arány a továbbiakban is így változik az inaktívak javára, az aktív keresõk rovására, akkor világosan látható, hogy csak két módon lenne fenntartható a pénzügyi egyensúly. Az egyik mód az, ha érdemben csökkennek a nyugdíjak, tehát a kasszában, a kivételi oldalon az egy fõre jutó kivehetõ összeg folyamatosan csökken. Világos, hogy senki nem akar olyan típusú megoldást, amelyben ez lenne a fõ elem.
A másik megoldási lehetõség az, ha a kasszában, a befizetési oldalon folyamatosan emelkednének a járulékterhek, az aktív keresõkre hárított fizetési kötelezettségek. Úgy gondolom, megint nem kell magyarázni, miért egyértelmû, hogy ilyen megoldást sem keres a kormányzat, hiszen ez alapvetõ gazdaságpolitikai céljaival lenne ellentétes.
Azt gondolom, az is döntõ jelentõségû ok, hogy a jelenlegi rendszert övezõ bizalom végérvényesen megbomlott. Sokszor hivatkoznak arra, hogy a mai nyugdíjrendszer a szolidaritásra épül. Lehet, hogy elvileg valóban szolidaritásra épülõ nyugdíjrendszerrõl van szó. A probléma az, hogy ezt a szolidaritást sem kikényszeríteni, sem ösztönzés révén kiváltani nem tudja a mai nyugdíjrendszer. Nincsenek benne azok az elemek, amelyek a benne részt vevõket - tehát gyakorlatilag a teljes aktív foglalkoztatotti kört és a nyugdíjasokat - egy közös szolidaritási érdekszövetségbe összekapcsolnák, ezt tudatosítanák, és ennek megfelelõ viselkedésre ösztönöznék, motiválnák a résztvevõket.
Mire tesz javaslatot az elõttünk levõ törvénycsomag? Ha reformelemeket keresünk, akkor tulajdonképpen egy kicsit korábban kell kezdenünk a vizsgálódást, korábbra kell visszatekinteni. Az elsõ lényeges változás a nyugdíjrendszerben - úgy ítélem meg - akkor volt, amikor a kötelezõ nyugdíj-biztosítási elemek mellett évekkel ezelõtt létrejött az önkéntes nyugdíjpénztárak rendszere; létrehozva ezzel azt az elkülönült rendszert, amely megteremtheti az egyéni érdekeltséget, és egy kiegészítõ nyugdíj-biztosítási rendszerrel a benne részt vevõk idõskori anyagi biztonságát szolgálja.
A mostani reformcsomag nem ezt az alrendszerét érinti elsõsorban, hanem az úgynevezett kötelezõ társadalombiztosítási rendszert. Az eddigi egységes és monopolhelyzetû nyugdíj-biztosítási intézmény megbontására törekszik, arra törekszik, hogy a piacon egymással versenyzõ, különbözõ érdekeket megjelenítõ nyugdíjbiztosító pénztárak jelenjenek meg a továbbra is domináns társadalombiztosítási nyugdíjrendszer mellett; s ezáltal részint egymással versenyezve, részint magát a nyugdíj-biztosítási, a hagyományos nyugdíj-biztosítási rendszert egy versenynek kitéve, komolyabb teljesítményeket tudjon elérni a megtakarítások hasznosításában és a nyugdíj finanszírozásában.
A rendszer lényege az - én sem tudom kikerülni azt, hogy használjam ezt a szót: felosztó-kirovó rendszer -, hogy a mai, mûködõ felosztó- kirovó rendszer mellett egynegyedes arányban, tehát viszonylag kis terjedelemben létrehoz egy úgynevezett tõkefedezeti rendszert, amelynek a lényege éppen az, hogy nem mások nyugdíjának kifizetésére fordítja a pénzkezelõ az általam befizetett nyugdíjjárulékot, hanem az én saját számlámra írja jóvá, az én megtakarításommá válik az a befizetett összeg, amit ebbe a rendszerbe befizetek, és ezáltal számomra ugyan kötelezõ érvénnyel takarékosságot ír elõ, de mégis engem tulajdonossá avat a saját megtakarításaim fölött; s azáltal, hogy tulajdonossá válok, azáltal a részvételi hajlandóságomat is feltehetõen növeli. Másrészt felépít egy olyan rendszert, amely -
akármilyen kedvezõtlenül alakuló demográfiai folyamatok eredõjeként is - megteremti az én idõskori anyagi biztonságomnak a fedezetét.
Tehát nem arra kell nekem építeni 20-30-40 év múlva, amikor nyugdíjba vonulok, hogy majd az éppen akkor aktív keresõk hányan lesznek, milyen helyzetben lesz a gazdaság, milyen jövedelmi viszonyok lesznek, mennyi pénzt lesznek hajlandóak befizetni nyugdíjjárulékként a nyugdíj-biztosítási kasszába, és ebbõl nekem - figyelembe véve, hogy kortársaim száma mennyire nõtt, hányan vagyunk éppen nyugdíjasok - éppen hány forint fog jutni; hanem egy más logikára épít: arra a logikára épít, hogy saját magam egy élet munkájával felhalmozom saját megtakarításaimat, hogy idõskori biztonságom anyagi fedezete létrejöjjön, megteremtõdjék.
Milyen kifogásai vannak ezzel a rendszerrel szemben az ellenzõknek? S itt most világosan látható, hogy nem kívánok valamennyi elemére kitérni a reformnak. A hozzászólásomban kifejezetten csak a tõkefedezeti pillér megteremtésével kapcsolatos vitákra szeretnék reflektálni.
Az egyik ilyen kifogás az, hogy kedvezõtlenül érinti a jelenlegi nyugdíjasokat. Ezt sokszor hallottuk, különbözõ formában. Ennek az állításnak az indokául azt szokták mondani, hogy azok, akik fizetik - most már egyéni számlára - a kötelezõ tõkefedezeti hozzájárulásukat, azoknak a befizetése hiányzik a felosztó-kirovó kasszából, és ezáltal a jelenlegi nyugdíjasok nyugdíjának kifizethetõsége kerül veszélybe. A válasz ezzel szemben az, hogy pontosan az ellenkezõje történik... (Dr. Pusztai Erzsébet közbeszól. - Zaj.) Képviselõ asszony is meg fogja kapni a szót - remélem, lehetõség lesz rá.
A mai rendszer az, amely jelenleg nem garantálja a nyugdíjak mindenkori értékállóságát és kifizethetõségét. Itt világosan különbséget kell tenni aközött, hogy mit ígér a mai rendszer és aközött, hogy mire képes a mai rendszer. A mai rendszer nagyon sok ígéretet fogalmazott meg. Megfogalmazott olyan ígéretet, hogy értékállóságot biztosít, megfogalmazott olyan ígéretet, hogy a mindenkori aktív keresõk nettó nominális jövedelmének megfelelõ módon növekednek a mindenkori nyugdíjak is; ami nagyon szép ígéret, csak aki ért hozzá és végigszámolta, az pontosan tudja, hogy a mai rendszerben ezek betarthatatlan ígéretek.
A kritikák ott szoktak félrecsúszni, amikor a mai betarthatatlan ígéreteket az új rendszeren kérik számon és nem a mai rendszeren. A mai rendszer megváltoztatására éppen azért van szükség, hogy az ígéretek mögött levõ alkuk újraköthetõk legyenek, és új egyezséget lehessen létrehozni a társadalom különbözõ csoportjai között, járulékfizetõk és nyugdíjasok között.
(10.10)
Tehát, mint mondtam, azáltal történik éppen az ellenkezõje, azáltal válik biztonságosabbá a mai nyugdíjak kifizethetõsége, hogy a társadalombiztosítási kasszából más befizetések miatt hiányzó összeget a mindenkori költségvetés egyéb bevételeink terhére átvállalja. Tehát garanciát vállal a költségvetés arra, hogy a nyugdíj-biztosítási kasszából ilyen jogcímen hiányzó összegeket más bevételei rovására finanszírozni fogja, és ezáltal ígérheti azt a nyugdíjasoknak - most már aktív szerepet vállalva a nyugellátásokban az eddigi passzív szerep helyett -, hogy be fogja tartani azokat az ígéreteket, amiket az elõzõ nyugdíj-biztosítási rendszerben a nyugdíjasok számára tettek.
A másik kifogás, hogy kiszolgáltatottá teszi a jövendõ nyugdíjast, hiszen kötelezi egy olyan rendszerben való részvételre, amit nem tud megfelelõ garanciákkal alátámasztani. Itt elhangzottak különbözõ hasonlatok a békekölcsönre utalva, egy másik képviselõ egy olyan helyzethez hasonlított, amikor csõdközeli utazási irodák szamarkandi utazásra köteleznék az állampolgárokat. Ezek nagyon jól hangzó hasonlatok, a probléma az velük, hogy pontosan az ellenkezõje igaz ennek is.
A mai helyzet az, hogy az állampolgárokat kényszeríti a törvény erejénél fogva az állam arra, hogy részt vegyenek egy monopolhelyzetû, csõdközeli utazási iroda távol-keleti útján; egyáltalán nem biztos, hogy ha most befizetik az útielõleget, és utána elutaznak, vissza is tudnak jönni vele, vagy élvezni is tudják az utat. Ezzel szemben az elõttünk tárgyalt javaslatcsomag arra tesz javaslatot, a hasonlatot folytatva, hogy sok újonnan létrehozott és megfelelõ garanciákkal felépített utazási iroda egymással vetélkedõ ajánlatai között választhasson az utazni kívánó. Tehát ne azt mondja neki az állam ajánlatként, hogy: itt van ez az egy szem monopolhelyzetû nyugdíj- biztosítási önkormányzat, illetve kassza, és akár tetszik, akár nem, ebben a nyugdíj-biztosítási rendszerben kell részt venned; hanem azt mondja: tessék választani!
És annak érdekében, hogy az állampolgár valóban választani tudjon az egyes nyugdíj-biztosítási kasszák között, nyugdíjpénztárak között, olyan szabályokat hoz, hogy ezeknek az elszámolásai egységesek legyenek, egységes elvekre épülõ elszámolásai legyenek, ennek alapján e pénztárak gazdasági teljesítményei összehasonlíthatóak legyenek, hogy az állampolgárnak mindig megfelelõ információ álljon rendelkezésére a tekintetben, hogy melyik kassza milyen módon mûködik, és mennyire volt érdemes részt venni abban, vagy másikat választani adott esetben. Harmadrészt biztosítja a választás szabadságát nemcsak induláskor, hanem folyamatosan, menet közben is az állampolgár számára, ami alapján lehetõvé teszi, hogy válasszon az állampolgár; ha nem tetszik neki ezen intézmény, kassza gazdasági teljesítménye, úgy ítéli meg, hogy máshol jobban kezelik a pénzét, akkor ezt a pénzt átteheti menet közben bármikor oda anélkül, hogy õt anyagi veszteség érné.
Szokták még emlegetni azt, hogy pénzügyi lobbyérdekek állnak az egész mögött, és csak azért találta ki ezt a rendszert a kormány, illetve a kormánykoalíció, hogy bizonyos befolyásos pénzügyi érdekeket szolgáljon. Ezzel kapcsolatban elég azt világossá tenni, hogy akik ezt a kifogást mondják, azok összekeverik a nyugdíjpénztárat a pénzkezelõ intézménnyel. Ez két különbözõ szervezettípus. A nyugdíjpénztár maga egy nonprofit intézmény, amelyik csak a tagjai érdekében végezhet bármilyen tevékenységet, és minden eredményét, amit elér, a tagjai részére kell visszaosztani. Tehát nem önálló pénzügyi érdekeket képviselõ intézmény a nyugdíjpénztár.
A következõ kifogás, amire szeretnék még kitérni: ez a rendszer csõdveszélyes, komolyan fenyegeti a befektetõt, hogy az általa választott vagy preferált pénztár csõdbe kerül, és ezáltal nem tudja teljesíteni azokat az ígéreteket, amiket tesz. Az is elhangzott, hogy felosztó-kirovó nyugdíjrendszer még sosem ment csõdbe a világon, de tõkefedezeti elvre épülõ már igen. Itt megint egy olyan látszatról van szó, hogy nem ment csõdbe felosztó-kirovó rendszer. De igen, vegyük tudomásul, hogy már rengetegszer csõdbe ment, a magyar felosztó- kirovó nyugdíjrendszer is csõdbe ment, csak a teljesítménye nem mérhetõ olyan világos elvekkel, mint egy tõkefedezeti elven mûködõ rendszer, hiszen az ígéretei is sokkal homályosabbak. Egy felosztó- kirovó rendszer nem ígér semmi konkrét összeget, én fizethetem 30-40 éven keresztül a nyugdíjjárulékot, fizetheti a munkáltató utánam a nyugdíjjárulékot, és a mai rendszer nem ígéri meg, hogy ezt az összeget vissza fogom kapni, nemhogy hozamokkal növelten nem ígéri meg, hogy visszakapom, hanem az általam befizetett összeget sem ígéri meg, hogy vissza fogom kapni bármikor is; így tehát csõdbe se tud menni pénzügyi értelemben. Csak olyan értelemben tud csõdbe menni, hogy képtelen vállalni azokat az ígéreteket, hogy majd milyen módon állapítja meg a nyugdíjamat, és mihez köti. Ilyen értelemben viszont már folyamatosan csõdbe ment, és megy csõdbe a mai nyugdíjrendszer is.
A két elven mûködõ nyugdíjbiztosítás, lássuk be, egyformán kiszolgáltatottja a gazdaság mindenkori helyzetének, teljesítõképességének. Ha gazdasági recesszió van, ha a gazdasági teljesítmény visszaesése figyelhetõ meg egy országban, akkor a felosztó-kirovó elven mûködõ nyugdíjrendszer éppúgy nem tudja biztosítani a nyugdíjasok ellátását, és éppúgy veszélyes helyzetbe kerülhetnek a tõkefedezeti elven mûködõ pénztárak is. A különbség a kettõ között csupán annyi, hogy a tõkefedezeti elvûben megvan az esély, hogy pozitív hatást gyakorol a gazdaság mindenkori állapotára, egy olyan intézményrendszert hoz létre, ami segíti a gazdasági növekedést, a gazdasági teljesítmények erõsödését. Ugyanakkor a felosztó-kirovó rendszer egy passzív kiszolgáltatottja a gazdaság mindenkori állapotának, és nincs meg benne ez a pozitív visszacsatolás.
Két utolsó megjegyzés: el szokták mondani, hogy jó, jó, rendben van, de rossz az idõzítés, máskor kellene a nyugdíjreformot végrehajtani. Azt gondolom, hogy a jelenleginél jobb idõpont nehezen lenne megállapítható. Egyik oldalon a kényszer - amelyik világosan, a közeljövõben kimutathatóan mûködésképtelenné teszi a jelenlegi nyugdíjrendszert - megjelenik, hogy most változtatni kell, másik oldalon a lehetõség: mikor lehetne megcsinálni, ha nem akkor, amikor a gazdaság növekedésnek indult, és a becslések és prognózisok alapján ez középtávon mindenképpen fenntartható növekedést biztosít? Egy új rendszer felépítéséhez a legkedvezõbb idõpont pont egy ilyen alkalom.
Az utolsó kifogás, amire szeretnék reflektálni, úgy hangzik, hogy tulajdonképpen csak egy választási propagandája a kormánynak, hogy most akarja ezt csinálni, nyugodtan lehetne késõbb is, nem most a választások elõtt.
Hölgyeim és Uraim! Ha tényleg olyan szörnyû rossz ez a nyugdíjbiztosítás, ahogy ezt ellenzõi mondani szokták, akkor engedjék meg nekünk, hogy ezzel folytassunk választási propagandát; ha pedig nem olyan szörnyû rossz, és ténylegesen az aktív keresõk és a nyugdíjasok érdekeit szolgálja, akkor pedig azért érdemes támogatni.
Köszönöm. (Taps a bal oldalon.)