DR. FARKAS GABRIELLA (MDNP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Kedves Képviselõtársaim! Engedjék meg, hogy mielõtt a Magyar Demokrata Néppárt álláspontját kifejteném e törvényjavaslatot illetõen, egy csalódottságnak adjak hangot.
Én nagyon sokáig azt hittem - és ha valaki megerõsítene ebben, még mindig azt hinném -, hogy a magyar gazdaság fejlõdésének kulcskérdésérõl van szó. Mi, akik az agráriumban dolgoztunk, és ma is ott dolgozunk, hiszünk abban, hogy ez sokkal fontosabb kérdés annál, mintsemhogy azokat érdekelje és érintse, akik a mezõgazdaságban vagy abból élnek. Éppen ezért egészen furcsa helyzetnek érzem azt, hogy a mai napon az agrártörvény, a szõlõrõl és borról szóló törvény, a hegyközségi törvény módosítása és a szintén e körbe tartozó ingatlan- nyilvántartásról szóló törvény kerül egy napon tárgyalásra, azon az úgynevezett harmadik parlamenti napon, amikor egyébként az asztalokon lévõ programokból mindenki jól láthatja, valamennyi bizottság - néhány kivételével - ülésezik, és amely napon úszik a médiahajó, ahol azok a politikusok ülnek, akik jó volna, ha itt lennének. Ezt én nagyon súlyosan kifogásolom; mintha szándékosan el akarták volna venni valakik e kérdés jelentõségét.
Ez után most magáról a javaslatról:
Akkor, amikor a nemzeti agrárkerekasztal ülésezett, majd pedig a koordinációs fórum megfogalmazta azt az úgynevezett 15 pontot, amiben egyetértés látszott, akkor elhittük azt, hogy akkor fog agrártörvény születni, ha nagyon sok alapkérdésben megszületik a konszenzus.
(13.20)
Én április 9-érõl idézném - szintén egy jegyzõkönyvbõl - a Földmûvelésügyi Minisztérium politikai államtitkárát, aki azt mondta, hogy az agrártörvény elõkészülete nem kezdõdik el addig, amíg a sarokpontokban nincs egyetértés, mert csak olyan jogszabály születhet, amelyben szakmai konszenzus van.
Maga a törvényjavaslat azt mondja a preambulumban, hogy az Országgyûlés annak érdekében alkotja meg a törvényt, hogy a magyar agrárgazdaság hosszú távra szóló és széles körû közmegegyezésen alapuló fejlõdését elõsegítse. Én emlékszem arra, hogy mely kérdések voltak azok, amelyek a nemzeti agrárkerekasztalon nagyon nagy súlyt kaptak, és amelyekben - pártállásra tekintet nélkül - nagyon erõs közmegegyezés volt. Ennek tükrében kísérném végig ezt a kilenc paragrafust, és lényegében a kettõ összevetése lenne a Néppárt megfogalmazott kritikája.
Amikor a mezõgazdasági bizottságban tárgyaltunk az általános vitára való alkalmasságról, akkor is megerõsített minket az FM képviselõje abban, hogy ez a törvényjavaslat a 15 pontra épül.
Nos, a javaslat 1. §-a azt mondja, hogy a bruttó hazai termék évenkénti növekedési ütemével arányosan növelt összegû kell legyen a támogatás; de hozzáteszi az agrárgazdaságot, benne a mezõgazdaság közvetlen céljait, a lakosságmegtartó képesség erõsítését és a vidékfejlesztést, tehát összesen, mindenestül - nem mondja meg itt ez a törvényhely azt, hogy mi mennyi. Ezzel semmiképp nem teremt hosszú távú keretet, hiszen mindig, minden évben a tárcák csatározásának a tárgya lesz a támogatási rendszer, mert az úgynevezett kerettörvény nem szabja meg azokat a kereteket, amelyeken belül kell elkészíteni a költségvetést minden adott évben.
Ami különösen és nagyon fáj nekem, az a szellemi erõforrások kezelése ebben a törvényjavaslatban. Bizonyára sokan emlékeznek rá, hogy nem kevesen voltunk, akik a nemzeti agrárkerekasztal tárgyalásain szinte a legfontosabb kérdésnek ezt tekintettük. És akkor valóban konszenzus volt abban a kérdésben, hogy a mindenkori agrártámogatás, a kutatás-fejlesztés támogatása keretösszegének a meghatározása százalékos arányban történjék, éppen azért, hogy ne legyen játéka a különbözõ lobby-érdekeknek.
Ehelyett a törvényjavaslatban két helyen, a 3. és az 5. §-ban van egy-egy halvány mondat errõl, de különösen az 5. §-ban célszerû lett volna ezt nem az utolsónak tenni. Merem remélni, hogy ez nem a kodifikátor értékítéletét jelentette, bár úgy látszik. Meg kellene mondani azt is, hogy milyen módon kell ezt a támogatást biztosítani, mert így nem tettünk semmit a hatályos szabályozáshoz képest. Tehát ez nem keret hosszú távra ezen a ponton sem.
A 6. § az agrár-szakigazgatás európai normáknak megfelelõ
talakítását és a vidékfejlesztés állami, illetve területi feladatait ellátó intézményrendszer megformálását teszi kormányzati feladattá. Ez így nem keretszabály, hanem gumiszabály. A mindenkori kormány olyan módon építi föl ezt az intézményrendszert, ahogy akarja. Itt sem határozza meg a törvényjavaslat a kereteket és az irányt. Nagyon hiányos, és ez rendkívül fontos volna.
Ehhez kapcsolódik az a másik kifogásom, amely a 9. §-t, a hatályba léptetõ és felhatalmazásokat tartalmazó rendelkezést érinti. Itt a kormány, a földmûvelésügyi miniszter és a társtárcák hatáskörét nem különítjük el igazán, hanem a földmûvelésügyi miniszter meghatározhat bizonyos dolgokat, ha törvény vagy kormányrendelet másképp nem rendelkezik. Hát itt nem kiskapu van hagyva, kérem, hanem egy akkora, amin társzekérrel lehet ki-be járni!
Én nem szoktam azt mondani, hogy csúcsminisztérium legyen a Földmûvelésügyi Minisztérium, de hogy játékszere legyen minden más tárcának, ahogy ez nagyon sokszor most van, és az agrárkérdések fõ eldöntõje mindig egy másik tárca legyen, én ezt nagyon súlyosan kifogásolom. Ez a keret megint csak nem keret ahhoz, hogy ez megoldódjék.
Egyetértünk azzal, amit a környezetvédelmi bizottság fogalmazott meg, hogy ez a jogszabály-konstrukció, amely elõttünk fekszik törvényjavaslatként, sokkal inkább magán viseli egy országgyûlési határozat jellemzõit. Azt szoktam mondani: a törvényt és az országgyûlési határozatot az különbözteti meg - kicsit vulgáris a hasonlatom -, hogy az országgyûlési határozat vágyakat fogalmaz meg, a törvény pedig elõír dolgokat. Ez így, azok nélkül a kiegészítések nélkül, amelyeket felsoroltam, egy vágyhalmaz.
Egyébként, tisztelt képviselõtársaim, ha önök megnézik a mezõgazdasági bizottság múlt heti vitájáról készült jegyzõkönyvet, akkor azt tapasztalhatják, hogy mindkét oldalról szinte valamennyi felszólaló ezeket a kifogásokat azonosan fogalmazta meg. Éppen ezért azok miatt a hiányosságok miatt, amelyeket felsoroltam, a törvényjavaslat indokolása és a valóság között igazán nagy a szakadék vagy az ellentmondás, ha úgy tetszik.
Az általános indokolás elsõ mondata úgy hangzik, hogy "adottságaink és nemzetgazdasági érdekeink egyaránt azt indokolják, hogy hosszú távú garanciákkal teremtsünk stabilitást, megbízhatóságot az agrárgazdaságban". Elmondtam, hogy melyek azok a problémák, amelyek miatt nem látunk hosszú távú garanciát, mert továbbra is a mindenkori kormány játéktere maradhat a döntéshozatal ezekben a kérdésekben. Így nincsenek hosszú távú garanciák.
Abban igaza lehet a miniszter úrnak, hogy amerikai mintára mi nem tudjuk megcsinálni azt az agrárkódexet, amely átfogóan, az agrárium minden kérdését egy nagy jogszabályban szabályozza. Igen, ez valószínûleg jelenleg nem idõszerû. De akkor, nekem mindegy, milyen mintára, hiszen valószínûleg a minta a leglényegtelenebb ebben a kérdésben - és ne nagyon hivatkozzunk mindig arra, hogy ez német minta; kicsit túl sokat hivatkozunk mi mindig arra, hogy mit mondtak a németek, meg mit csinálnak õk jól -, de alkossunk valóban kerettörvényt. És szeretném itt befejezésül felhívni a figyelmet: attól, hogy valami rövid, attól még nem keret. A keret azt jelenti, hogy a mozgásteret, annak irányait és fõbb vonalait meghatározzuk.
Összegezve: a Magyar Demokrata Néppárt ezt a törvényjavaslatot csak akkor tudja támogatni, ha valóban kerettörvénnyé válik, és nem nélkülözi az intézményrendszer felépítésének irányait, nem nélkülözi az agrártámogatásokra fordítható aránybeli meghatározást, ezen belül közvetlenül a mezõgazdaságra fordítható támogatást; és ha ebben a törvényjavaslatban súlyt kap a jövõt érintõ legfontosabb kérdés, a kutatás, a szellemi erõforrások fejlesztésének támogatása, úgy, hogy ez a törvény megmondja ennek a lényegét.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)