DR. KÁVÁSSY SÁNDOR (FKGP): Elnök Úr! Tisztelt Országgyûlés! Tisztelt Államtitkár Úr! A most tárgyalt javaslattal módosítani kívánt törvények - valamennyien tudjuk - az úgynevezett rendszerváltás elején keletkeztek, és bár csak igen rövid múltra tekinthetnek vissza, máris több módosítást értek meg, és a módosítások többnyire csak annyit jelentettek, hogy szorítottak egyet az adóprésen, és mint az elõterjesztésbõl kitûnik, most is csak errõl van szó, erre lehet számítani. Mindezek okairól és hátterérõl hitem szerint pontos elgondolásaim vannak, most azonban ezt nem részletezném.
Az elmúlt évek tapasztalatai és a jelen elõterjesztés is csak azt igazolják, hogy az adótörvények kiagyalói csak birkának nézik az állampolgárt, akit nyírni és fejni kell, de etetni már nem vagy nemigen, pedig a régi recept szerint etetni kell a juhot, ha nyírni és fejni akarjuk - legalábbis ahogyan Mária Terézia tanította, illetve szállóigévé vált szavai nyomán tudhatjuk. Ha a tervezett módosításokat nézzük, ha semmi másban, abban biztosak lehetünk, hogy a sikerpropaganda kulcsszavaként hangoztatott növekedésbõl egy feltétlenül be fog jönni, nevezetesen, hogy az illetékek és az adók egészen biztos, minden kétséget kizáróan növekedni fognak.
Bár az illetékrõl szóló 1990. évi XCIII. törvényt csak itt-ott csipkézte ki a javaslattevõ, feltétlenül fel kell figyelnünk a 2. § (1) bekezdésének új c) pontjára, mely szerint mentes az öröklési illeték alól "a magánnyugdíj-pénztártag egyéni számláján lévõ összegnek a kedvezményezett, illetve az örökös általi megszerzése, ha azt a kedvezményezett, illetve az örökös a tagsági viszony folytatása mellett a pénztárban hagyja vagy más nyugdíjpénztárba viszi át".
(20.10)
A mondottakat akár toleráns, kedvezményes illetékpolitikának is tekinthetnénk, és a jelek szerint annak is akarják eladni - idézõjelbe értve ezt az "eladni" szót -, pedig nem az. Itt valójában arról van szó, hogy az elõterjesztõk a törvényhozást felhasználva játszanak a nyugdíjpénztárakat beindító tõkéscsoportok kezére, nekik nyújtanak komoly - nyugodtan mondhatjuk - felbecsülhetetlen segítséget, amikor olyan intézkedést kívánnak törvénybe foglalni, amely lehetõség szerint hozzájuk csorgatja az állampolgárok pénzét, megtakarított tõkéjét. Nem akarok gonoszkodni, se rosszmájúskodni, mégis furdalja az oldalamat a kíváncsiság: vajon mi és kik motiválhatták az elõterjesztõt, amikor az idézett pontot kiötlötték? Miután egyelõre nincs módunk fellebbenteni a fátylat, érjük be annyival, annak megállapításával, hogy a hivatkozott szakasz teljes egészében rendszeridegen, nem illik bele a magyar jogi gondolkodásba, a magyar jog rendszerébe, és így teljesen jogos részünkrõl a feltevés, hogy turpisságra, kulisszák mögötti manipulációkra gondoljunk.
A továbbiakat illetõen szóba kell hoznom, hogy szép gyûjteménye, valóságos példatára a javaslat az állampolgár államigazgatási eljárás útján megvalósítható kiszipolyozásának és megsarcolásának, ami ugyanis az eljárási díjak növelését illeti. Mindez persze nem újság, de tény: minden év az eljárási illeték újabb növelésével jár, mintha a magyar állampolgár nem fizetne egyébként is súlyos adókat az állam fenntartására, mûködtetésére.
Mindenesetre ebbõl a szempontból tanulságos a törvényjavaslat melléklete, ahol is a 2. cím 2. pontja a következõképp változik: "Magyar állampolgár vagy Magyarországon lakó hontalan külföldön történõ házasságkötéséhez annak tanúsításáért, hogy a házasságkötésének a magyar jog szerint nincs akadálya, 2000 forint illetéket kell fizetni." Ez eddig csak 1000 forintba került, tehát a növekedés százszázalékos.
A 3. pontban ez áll: "Nem magyar állampolgár Magyarországon történõ házasságkötéséhez szükséges olyan igazolás alóli felmentés, amely tanúsítja, hogy a házasságkötésnek a személy joga szerint nincs akadálya, 2000 forint illeték alá esik." Eddig, illetve ez még most is csak 800 forint.
A névváltoztatásra vonatkozó 10. cím így változik, ismét csak idézem: "A névváltozás iránti eljárás illetéke 5000 forint. Az egy családhoz tartozó nagykorúak közös kérelme esetén az illetéket minden nagykorúnak külön-külön kell megfizetnie." Jelenleg mindez még csak 1000 forintba kerül, tehát az emelés a javaslat változatlan hatálybalépése esetén 500 százalékos.
Tovább idézhetném még a példákat, de ennyi is elég annak belátásához, hogy az illetékek alaposan emelkednek, és korántsem csak az államigazgatás területén, hanem többek közt a cégbejegyzési eljárásnál is. Jó példa lehet erre a 6. §, amely a cégbejegyzési eljárást új d) ponttal egészíti ki, és úgy rendelkezik, hogy az illeték "külföldi székhelyû vállalkozás magyarországi fióktelepe esetén 200 ezer forint". A rendelkezést nyilván az ihlette, hogy ha már megakadályozni úgysem tudják - vagy talán nem is akarják - a vagyonnal kapcsolatos manipulációkat, akkor legalább a sápot emeljék le róla a költségvetés részére.
Akkor sem repesünk az örömtõl, ha az illetékek vigasztalan területérõl a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény módosítási javaslatára térünk át, mert ha százszor is adócsökkentést emleget is a kormánypropaganda, ezúttal is az az egyszerû igazság, hogy a központi bevételek elosztásánál egyre hátrányosabb helyzetbe kerülõ önkormányzatok gondjainak megoldását is abba az irányba igyekeznek terelni, hogy lehetõség szerint adóztassanak meg mindent, ami csak a kezük ügyébe és látókörükbe kerül. Így adóztatnak az építmények, az idegenforgalom után, és adóztatják a vállalkozókat helyi iparûzési adó képében.
A 13. § a következõ módosítást terjeszti elõ: "Adóköteles az önkormányzat illetékességi területén állandó vagy ideiglenes jelleggel végzett vállalkozási tevékenység (a továbbiakban iparûzési tevékenység)." Módfölött tanulságos, ha ezzel összefüggésben elolvassuk a 15. §-t is: "Állandó jelleggel végzett iparûzési tevékenység esetén az adó alapja az értékesített termék, illetõleg végzett szolgáltatás nettó árbevétele, csökkentve az eladott áruk beszerzési értékével és az alvállalkozói teljesítések értékével, valamint a) 1998. évben az anyagköltség 33 százalékával; b) 1999. évben az anyagköltség 60 százalékával; c) 2000. évtõl az anyagköltséggel."
Mint az idézetekbõl nyilvánvaló, az elõterjesztõt, illetve a törvényhely megfogalmazóit a legcsekélyebb mértékben sem zavarják a tények. Anyagköltség után mint jövedelem után adózni egyszerûen abszurdum, mert az anyagköltség - mindenki tudja - nem jövedelem, és hogy ezt a tényt az adóhatóság csak a 2000. évtõl hajlandó tudomásul venni és elismerni, az a hatalmi arrogancia, sõt a legelképesztõbb cinizmus leplezetlen megnyilvánulása. Hasonló példa még nem egy akad, mert mint az imént mondottam, a javaslat valóságos példatára az ilyesfajta módosításoknak.
Mindenesetre tényként vehetjük tudomásul, hogy a tervezet nemcsak az adózóról ismeri el, hogy ember, hanem az adóztatóról is, hogy neki is joga van az örömhöz. Ez fogalmazódik meg a 18. §-ban, ahol is ez áll: "Az érdekeltségi célú juttatásból az adó- és illetékhatáskör címzettjei, továbbá a polgármesteri, fõpolgármesteri, valamint a megyei önkormányzati hivatal adó- vagy illetékügyi feladatokat ellátó köztisztviselõi részesülhetnek." Cinkosság volna elhallgatni, hogy szigorúan véve az így elõirányzott módosítás a legenyhébb fogalmazás szerint is tisztességtelen megkülönböztetés a többi önkormányzati dolgozóval szemben, aki szintén ellátja munkáját, és jó esetben is csak a bértábla szerinti fizetést kapja meg.
(20.20)
Ám el kell ismernünk, hogy a módosítás pragmatikus szempontból jól mûködõ szabály lesz. Így ugyanis el lehet érni, hogy ne lelkiismeretére, hanem egyéni érdekeire hallgasson minden adó- és illetékügyben eljáró köztisztviselõ, mert így õ is jól jár, és az önkormányzat kasszája is telik. Végtére is, régi igazság, hogy nyomtató lónak nem lehet bekötni a száját.
Száz szónak is egy a vége: míg tehát a bankok privatizálására semmi sem drága, milliókat sem restellnek ajándékba adni, a kisembereknek az adó- és illeték növelése jut osztályrészül, hogy ismét legyen mibõl megtölteni a telhetetlen pénzeszsákokat. Tehát mindhárom módosítás a szigorítás jegyében fogant, így nem fog csökkeni az infláció, nem javul az életszínvonal, és az adózó polgárnak sem lesz jobb a közérzete, mint eddig volt.
Rezignáltan állapítom meg, hogy a most tárgyalt törvényjavaslat sem tér el elõdeitõl, a pénzügyi kormányzattól megszokott modorban készült. Társadalmi hatásokkal nem törõdõ darabbal van dolgunk, amely egyedül a költségvetés befizetési oldalára összpontosít, és hogy más is van a világon, az már a legcsekélyebb mértékben sem érdekli.
Köszönöm. (Taps az ellenzék padsoraiból.)