ELNÖK : (A teremben lévők felállnak, és ezzel köszöntik a választópolgárok közösségét. Amikor az ülést vezető elnök helyet foglal, a teremben lévők is leülnek.) Szép jó napot kívánok, tisztelt képviselőtársaim! Az Országgyűlés nyári 1. rendkívüli ülését megnyitom. Tájékoztatom önöket, hogy az ülés vezetésében Földi László és Varga László jegyző urak lesznek a segítségemre.Igen tisztelt Házelnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Szeretettel köszöntöm valamennyiüket, és mindazokat is, akik figyelemmel kísérik a mai munkánkat.
Emlékeztetem önöket, hogy a kormány az Országgyűlésről szóló törvény 35. § (1) bekezdésében foglaltak alapján az Országgyűlés rendkívüli ülésének összehívását kezdeményezte a mai napra. A levelet és annak mellékletét a honlapunkról valamennyien megismerhettük.
Tisztelt Országgyűlés! Az 1956-os forradalom és szabadságharc mártírjaira emlékezünk. Az 59/2002. számú országgyűlési határozat értelmében megemlékezésünket a történelmi lobogók, azok között az 1956. évi forradalom és szabadságharc jelképévé vált nemzeti lobogó jelenlétében és magától értetődően nemzeti lobogónk jelenlétében tartjuk. Kérem önöket, hogy felállva adjuk meg a tiszteletet nemzeti lobogónknak és a történelmi lobogóknak. (Az elnök, a képviselők és a vendégek felállnak. Megszólalnak a fanfárok, a vezénylő tiszt az elnöki pulpitussal szemben lévő bejáraton keresztül bejön, és az ülésterem közepéről engedélyt kér az ülést vezető elnöktől a történelmi zászlók és az 1956-os nemzeti lobogó behozatalára, aki az engedélyt megadja. A fanfárok hangja mellett az elnöki pulpitus két oldalára bevonulnak a zászlók, majd a teremben lévők leülnek.)
Tisztelt Képviselőtársaim! 1956 októberében, a dicsőséges forradalmunk és szabadságharcunk idején, szinte egyik napról a másikra lepték el Budapest utcáit, épületeit a lyukas zászlók, melyek egyfajta népítéletként tettek hitet a nemzet függetlensége és a jelzők nélküli demokrácia helyreállítása mellett.
November 4e után azonban a lyukas zászlók már nemcsak a forradalom néhány boldog napjára és a szabadság reményére emlékeztettek, hanem arra is, hogy több százezer ember véglegesen kiszakíttatott nemzettestünkből. A forradalomban elhunytak, a kádári megtorlásoknak áldozatul esettek, az emigrációba, száműzetésbe kényszerítettek tömege megmutatta a világnak, hogy az emberarcú szocializmus álarca mögött megvalósult álságos rendszer nem olyan, mint amilyenről a nyugat-európai kávéházak marxista értelmisége álmodozott.
Az itthon maradottaknak évtizedeken át a kényszerű hallgatás, az elhallgattatás és a hazugság jutott osztályrészül. A forradalmárok ellenforradalmárokká, a hazáért a legszentebb áldozatot is vállalók hazaárulókká lettek. Nem kerülhették el sorsukat, és ugyanúgy a terrorgépezet fogaskerekei között találták magukat azok a rendszerből kiábrándult kommunisták és szocialisták is, akik Nagy Imrét követve 1956 őszén a nemzet függetlensége mellett kötelezték el magukat.
Szilágyi József felakasztását és Losonczy Géza börtönbeli meggyilkolását követően 1958. június 16-án Gimes Miklós, Maléter Pál és Nagy Imre kivégzésével megszilárdították hatalmukat a Kádár János vezette kommunisták. Ekkor még azt remélték, hogy a magyarságot megtorlásokkal és gyilkosságokkal örök időkre el lehet rettenteni. Később már abban bíztak, hogy egy Trabanttal vagy egy SZOT-üdülős beutalóval is meg lehet vásárolni a magyarság lelkét.
Végül több mint három évtized kellett ahhoz, hogy a történelem változása és a magunk ereje révén igazságot szolgáltassunk. 1989. június 16-án a Hősök terén búcsúztatták Nagy Imre mártírsorsú miniszterelnököt és társait. Az újratemetésen az ’56-osok képviseletében beszédet mondó Rácz Sándor, valamint a magyar ifjúság nevében felszólaló Orbán Viktor, akárcsak a rendezvény többi szónoka és a megjelent több mint 200 ezres tömeg tagjai, akkor még nem tudhatták, hogy bátorságuk és elszántságuk a nemzeti függetlenség és a szabadság visszanyeréséért folytatott küzdelem egyik első, szimbolikus lépésévé válik.
(10.10)
Tisztelt Képviselőtársaim! A koporsók földbe helyezésével lezárult egy korszak. Egy rendszert is eltemettünk. A végtisztesség megadásával a forradalom mártírjainak és áldozatainak szimbolikus rehabilitálása is megtörtént. Az üresen álló hatodik koporsóból pedig kiszabadult 1956 meggyalázott és vérbe fojtott szelleme, mely egy független, szabadabb és igazságosabb Magyarországért kiáltott.
Tisztelt Képviselőtársaim! Nagy Imre és mártírsorsú társai mellett, miként 1989. június 16-án, ma is emlékeznünk kell közösen mindazokra az ismert és ismeretlen magyarokra, hősökre és áldozatokra, akik 1956-ban mindenüket feláldozták hazánk sorsának jobbra fordításáért. Sohase feledjük: ha a hősök emlékét megtartjuk, tetteik és eszméik örökké élni fognak.
Most kérem, álljunk fel, közösen tisztelegjünk nemzeti lobogónknak, a történelmi zászlóknak és ’56 jelképének, a lyukas zászlónak! (A teremben lévők felállnak. A díszőrség parancsnoka előlép, majd jelzésére a fanfárok hangjára a zászlók elhagyják az üléstermet.) Köszönöm szépen. Kérem, foglalják el helyüket. (A teremben lévők leülnek.)
Tisztelt Országgyűlés! Képviselőtársaim! Most napirend előtti felszólalások következnek. Napirend előtti felszólalásra jelentkezett a Párbeszéd képviselőcsoportjából Mellár Tamás képviselő úr. Parancsoljon, képviselő úr! Öné a szó.