NOVÁK ELŐD (Mi Hazánk): Hálásan köszönöm, elnök úr, hogy bár fizetés nélküli szabadságra küldött, most mégis szót kaphatok. Tisztelt Országgyűlés! „Miért rekeszti ki a Fidesz a Mi Hazánkat a Nemzetbiztonsági Bizottság zárt üléseiről?” Ez napirend előtti felszólalásom előre leadott címe, miután az Országgyűlés abszurd módon a bizottságainak az irataiba sem enged betekinteni egy, a parlamentbe önálló listán bejutott pártot, egyedül a Mi Hazánk Mozgalmat, és ezt a sérelmünket hiába jeleztem házelnök úrnak frakcióvezető-helyettesként több mint egy éve, írásban többször is, válaszra sem méltatott minket.
Bizony, kitiltott a kormánypárti többség a Nemzetbiztonsági Bizottság üléseiről, noha a Mi Hazánk Mozgalom képviselőjeként sikeresen átmentem a nemzetbiztonsági átvilágításon. A titkosított tanácskozásokon csak az MSZP és a Jobbik bizottsági tagja vehet részt a kormánypártokén kívül persze. Volt, hogy még az ülés napján kiszivárogtatták a Magyar Nemzet napilapnak a számukra kedvező információkat, ezért feljelentést tettem a Btk. 265. §-a szerinti minősített adattal visszaélés és a 305. § szerinti hivatali visszaélés gyanúja miatt.
A Mi Hazánk az Országgyűlési ciklus elején elsődlegesen a Nemzetbiztonsági Bizottság elnöki posztját kérte, majd, miután azt a kormánypártok nem adták, legalább bizottsági helyre tartott ott igényt a nemzeti radikális pártunk, de azt sem kapott. Ezért az Országgyűlésről szóló törvény 40. §-a alapján a bizottsági tagsággal nem rendelkező frakcióknak járó tanácskozási jogú részvételt kérte a Mi Hazánk a nemzetbiztonsági ellenőrzésen honvédelmi bizottsági tagként átment képviselőként számomra, azonban a kormánypárti képviselők indokolás nélkül leszavazták a zárt ülésen való részvételi szándékomat, így tehát egy önálló parlamenti listán bejutott pártot rekesztettek ki a bizottsági információkhoz jutók köréből.
A szakértőnk jelenlétét sem engedélyezik, pedig az Országgyűlésről szóló törvény szerint, idézem: „Képviselőcsoportonként egy szakértő az országgyűlési bizottság ülésén adott napirendi pont tárgyalásánál jelen lehet.” Hát, vagy inkább mégsem! A titkosszolgálatok mint minősítők titokgazdák , azt is megtiltották nekem írásos kérésem ellenére , hogy legalább a nélkülem lezajlott vita után betekinthessek a zárt körű mutyijaikba. Ezek után különös gátlástalanság a zárt ülés egyes adatait kiszivárogtatni, olykor például a Magyar Nemzetnek, mely egyszer például még az ülés napján megírta, hogy titkosszolgálati vizsgálatot rendelt el a bizottság a baloldali pártok kampánytámogatásának ügyében, melyet a lap szerint a következő időszakban folyamatosan vizsgál a Nemzetbiztonsági Bizottság a zárt ülésein.
A Mi Hazánk szerint a teljes nyilvánosság bevonásával kellene vizsgálni a Márki-Zay Péter által beismert kampányfinanszírozási törvénysértést, illetve a Facebook szerepét, hiszen a külföldi érdekcsoportok bevonása, beavatkozása a magyar választásokba nemzetbiztonsági kockázatot is jelent, de fel kellene tárni a másik oldalon a CÖF-CÖKA, illetve a „Kövess minket 2022 Kft.” és hasonló fedőszerveik milliárdos kampányköltéseit és forrásaikat is.
A magyar titkosszolgálat által kimutatott amerikai milliárdokból folytatott tiltott pártfinanszírozásnak és pénzmosásnak is minősülő óriásplakát-kampányt a Momentum (Derültség a Momentum képviselői köréből.), ezért feljelentést tettem a momentumos politikusbűnözők ellen is, miután sikerült feltárnom a céghálót a követelésem nyomán nyilvánosságra hozott titkosszolgálatijelentés-részlet és az OPTEN cégtár segítségével, összevetésével. Tehát végzek érdemi munkát így is, csak nehéz titkosított információk nélkül, melyeket a becsületes feltárás helyett inkább évekig csepegtetnek önök, politikai célokra használva azokat.
A Momentum volt egyébként az is, amely idén lebukott, hogy titokban a Világbank képviselőjével tárgyalt egy washingtoni parkban, konspirált környezetben. Ezt a legolvasottabb jobboldali hírportál, a kuruc.info tárta fel, melyet házelnök úr letiltott a Parlamentben, mintegy állam az államban, kiskirálykodva bírósági-hatósági döntés nélkül, míg a külföldről pénzelt balliberális ügynökmédiumokkal nincs baja, csak a legolvasottabb jobboldali hírportállal. (Szabó Szabolcs közbeszól.)
Végül, ami a nemzetbiztonsági kockázatokat illeti, nemcsak Szabó Timea esetében merült fel, hogy CIA-ügynök, hanem már például Gyöngyösi Mártont is CIA-ügynöknek nevezte a Jobbik utolsó, azóta persze kilépett ’56-osa, Murányi Levente tavaly. Sajnos egyedül a Mi Hazánk Mozgalom szorgalmazza, hogy a megfelelő transzparencia megteremtése érdekében legyen nyilvános a parlamenti képviselők kettős állampolgársága.
Miért rekeszti ki a Fidesz (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) a Mi Hazánkat a Nemzetbiztonsági Bizottság zárt üléseiről? Miért nem tekinthetünk be az iratokba, miután önálló listán bejutottunk a parlamentbe? Köszönöm. (Taps a Mi Hazánk padsoraiból.)