Aktuális
Elérhető a magyar EU-elnökség parlamenti együttműködésének hivatalos honlapja
Hírek, események
I. Ferenc József magyar király 1874. március 21-én felmentette tisztségéből Szlávy József miniszterelnököt, s utódjául Bittó Istvánt nevezte ki. Ezzel Bittó a Magyar Királyság hatodik miniszterelnöke lett. Kormányának az 1875-ös választásokat követően, 1875. március 2-án járt le a mandátuma.
Bittó István a kor egyik jelentős arisztokrata politikusa, előbb országgyűlési képviselő, majd az Andrássy- és a Lónyay-kormány igazságügy-minisztere. 1872. szeptember 10-től a képviselőház elnöke, majd miniszterelnök.
Bittó helyzete a kezdetektől nem volt egyszerű, hiszen saját pártján belül sem tartozott a legnépszerűbb politikusok közé. A Deák Ferenc által vezetett Deák-párt 1875. március 1-én egyesült a Tisza Kálmán vezette Balközép párttal, és a két párt fúziójából jött létre végül hosszas egyeztetés után a Szabadelvű Párt. Az 1875-ös választásokat már ez az új párt nyerte meg, a mandátumok 80,43%-át megszerezve. Ez a Bittó-kormány végét jelentette.
Bittó István ettől kezdve a Mérsékelt Ellenzék színeiben volt képviselő 1884-ig, majd átmenetileg visszavonult a politikától. 1899-ben kinevezték a főrendiház tagjává, s ezt a tisztséget haláláig betöltötte.
Bittó István 1875-ben készült portréja, mely az Országház Pázmándy Dénes termében található. Az alkotó Barabás Miklós
Forrás: Országgyűlési Múzeum, Fotóarchívum
Az Évfordulók sorozat korábbi cikkei itt érhetők el.
Kapcsolódó honlapok
Tematikus kereső
Az Országgyűlés 2024. évi június havi ülésterve (2024.06.10.)
Az Országgyűlés 2024. évi tavaszi ülésszaka június 10-11-i (hétfő-kedd) ülésének napirendje
Életének 69. évében elhunyt Donáth László, az MSZP volt képviselője. 1994 és 2010 között volt az Országgyűlés tagja. A Kulturális és sajtó bizottság, valamint az Emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság munkájában vett részt, utóbbinak alelnöke is volt.