Elérhető a magyar EU-elnökség parlamenti együttműködésének hivatalos honlapja
2024. július 1. és december 31. között Magyarország – 2011 első féléve után – immáron második alkalommal látja el az Európai Unió Tanácsa elnökségének feladatát. Az Országgyűlés így házigazdája, fő szervezője a félév során – és még azon túl is – megvalósuló európai uniós parlamentközi eseményeknek. A honlapunkon betekintést kívánunk nyújtani az európai uniós parlamentközi diplomáciába. Rövid ismertetőink mellett az EU-elnökség parlamenti együttműködésének megjelenítésére létrehozott oldalunkon élő internetes közvetítés keretében is nyomon követhetik a 2024 őszi félévében, valamint a 2025 első felében sorra kerülő parlamentközi konferenciákat. Ezeken az Európai Unió nemzeti parlamentjei, az Európai Parlament, a tagjelölt országok népképviseletei és egyéb meghívott parlamentek képviselői cserélnek véleményt a magyar EU-elnökség legfontosabb témáiról.
Játékos paragrafusok – Új forráselemző játéksorozat
Az Országgyűlési Múzeum új online, interaktív játéksorozatot indított Játékos paragrafusok címmel. A sorozat célja, hogy szórakoztató formában segítsen a diákoknak megismerkedni a több évszázados magyar alkotmányfejlődés legfontosabb törvényeivel.
Kép forrása: Országgyűlési Múzeum
A kiválasztott törvények legfontosabb paragrafusainak értelmezéséhez rövid magyarázatok és játékos feladatok nyújtanak segítséget. Elsőként az 1222-ben kiadott Aranybullát dolgozhatják fel ily módon az érdeklődők. A megjelenített tartalom szűrők segítségével igazítható a diákok igényeihez.
Házszabályi rendelkezések (Az Országgyűlésről szóló 2012. évi XXXVI. törvényben és az egyes házszabályi rendelkezésekről szóló 10/2014. évi (II. 24.) OGY határozatban foglalt házszabályi rendelkezések egységes szerkezetben.