Aktuális

Elérhető a magyar EU-elnökség parlamenti együttműködésének hivatalos honlapja

Fotó: Sajtóiroda2024. július 1. és december 31. között Magyarország – 2011 első féléve után – immáron második alkalommal látja el az Európai Unió Tanácsa elnökségének feladatát. Az Országgyűlés így házigazdája, fő szervezője a félév során – és még azon túl is – megvalósuló európai uniós parlamentközi eseményeknek. A honlapunkon betekintést kívánunk nyújtani az európai uniós parlamentközi diplomáciába. Rövid ismertetőink mellett az EU-elnökség parlamenti együttműködésének megjelenítésére létrehozott oldalunkon élő internetes közvetítés keretében is nyomon követhetik a 2024 őszi félévében, valamint a 2025 első felében sorra kerülő parlamentközi konferenciákat. Ezeken az Európai Unió nemzeti parlamentjei, az Európai Parlament, a tagjelölt országok népképviseletei és egyéb meghívott parlamentek képviselői cserélnek véleményt a magyar EU-elnökség legfontosabb témáiról.

Megtekintés »

Hírek, események

A Szent Korona az Országházban

Új időszaki kiállítás nyílik a Szent Koronáról és a koronázási jelvényekről a Kossuth Lajos téren, az Országgyűlési Múzeum Kőtárában. A tárlatot a 2000. évi I. törvény közelgő 25 éves évfordulójának tiszteletére rendezzük meg, mely arról rendelkezett, hogy nemzeti ereklyéinket - a koronázási palástot kivéve - az Országgyűlés épületében őrizzék. A magyar és angol nyelven elérhető kiállítás 2024. augusztus 20-án nyitja meg kapuit és egészen 2025 novemberéig várja a látogatókat.

A díjmentesen megtekinthető tárlaton bemutatjuk nemzeti ereklyéink művészeti részleteit, valamint az Országház és a koronázási jelvények kapcsolatának eseménydús történetét. Látogatóink ritkán látott fényképek segítségével bepillantást nyerhetnek a Szent Korona kalandos történetébe is.

A köztársasági őrezred tagjai behozzák a magyar Szent Koronát és a koronázási jelvényeket a millenniumi ünnepségen az Országházba 2000. január 1-jén.

A köztársasági őrezred tagjai behozzák a magyar Szent Koronát és a koronázási jelvényeket a millenniumi ünnepségen az Országházba 2000. január 1-jén.
Forrás: Országgyűlési Múzeum

 

 

Törvényalkotás

Törvényalkotás

Törvényalkotási folyamatábra

Adatok az Országgyűlés törvényalkotásáról

Elfogadott törvények

Sarkalatos törvények

Házszabályi rendelkezések (Az Országgyűlésről szóló 2012. évi XXXVI. törvényben és az egyes házszabályi rendelkezésekről szóló 10/2014. évi (II. 24.) OGY határozatban foglalt házszabályi rendelkezések egységes szerkezetben.

Parlamenti jog - Az Országgyűlés működése, feladat- és hatáskörei, kapcsolódó intézmények (Második, átdolgozott kiadás)
 

Tematikus kereső

Az Országgyűlés 2024. évi június havi ülésterve (2024.06.10.)

Az Országgyűlés 2024. évi tavaszi ülésszaka június 10-11-i (hétfő-kedd) ülésének napirendje

Élő közvetítés linkje
live_stream_playlive_stream_play_hover
Élő közvetítés

Ciklusos tematikus keresők

Kattinson a képre a Virtuális Országház eléréshez!
Virtuális Országház - Lépjen be!

Kattintson ide az Országház Könyvkiadó eléréséhez!