Aktuális

Elérhető a magyar EU-elnökség parlamenti együttműködésének hivatalos honlapja

Fotó: Sajtóiroda2024. július 1. és december 31. között Magyarország – 2011 első féléve után – immáron második alkalommal látja el az Európai Unió Tanácsa elnökségének feladatát. Az Országgyűlés így házigazdája, fő szervezője a félév során – és még azon túl is – megvalósuló európai uniós parlamentközi eseményeknek. A honlapunkon betekintést kívánunk nyújtani az európai uniós parlamentközi diplomáciába. Rövid ismertetőink mellett az EU-elnökség parlamenti együttműködésének megjelenítésére létrehozott oldalunkon élő internetes közvetítés keretében is nyomon követhetik a 2024 őszi félévében, valamint a 2025 első felében sorra kerülő parlamentközi konferenciákat. Ezeken az Európai Unió nemzeti parlamentjei, az Európai Parlament, a tagjelölt országok népképviseletei és egyéb meghívott parlamentek képviselői cserélnek véleményt a magyar EU-elnökség legfontosabb témáiról.

Megtekintés »

Hírek, események

Az ország háza premierje a Duna Televízión

2024. augusztus 20-án délután mutatja be a Duna Televízió Az ország háza című egész estés, szinkronizált dokumentumfilmet. A 15 óra 35 perctől látható alkotás a neogótikus stílusú épület történelmi, iparművészeti és építészeti gazdagságát mutatja be, közelebb hozva Magyarország ezeréves történelmének sorsfordító pillanatait is. A nézőket a felvidéki magyar származású amerikai színésznő, Ema Horvath kalauzolja végig az épületen.

A Budamount Film által készített, a Nemzeti Filmintézet támogatásával és az Országház Filmműhely együttműködésével létrejött dokumentumfilmben megcsodálhatjuk a Parlamentet díszítő műalkotásokat, de azt is megtudhatjuk, hogyan vészelte át a második világháborút az épület, amelyet néhány hónap alatt több száz gyújtóbomba- és aknatalálat ért. Megnézhetjük azokat a különleges, Róth Miksa által festett ablakokat is, amelyek közül többet a pincében, koporsókba rejtettek el Budapest 1944 decemberében kezdődött ostromakor.

Az alkotók nagyon sok olyan technikai eszközt – például drónokat, nagyfényű objektíveket – használtak, melyek korábban még nem voltak elérhetőek, így az épületnek olyan pontjait is meg tudták közelíteni, amelyeket még soha senki nem látott – valójában még azok sem, akik építették. A nézők az Országházról készített felvételek mellett szakértőkkel, többek között Keserü Katalin, Nógrádi-Kerekes Margit és Rozsnyai József művészettörténészekkel, Lukács Józseffel, az Országház főépítészével, Hermann Róbert történésszel készített interjúk részleteit is láthatják, így ismerhetik meg például azokat a heves vitákat, amelyek a 19. században zajlottak az építendő parlament stílusáról. A filmet a Semmelweis és a Blokád című filmek operatőre, Nagy András filmezte és rendezte.

Az ország háza – portré az ikonikus épületről

Az ország háza – portré az ikonikus épületről
Forrás: Budamount Film

 

 

Törvényalkotás

Törvényalkotás

Törvényalkotási folyamatábra

Adatok az Országgyűlés törvényalkotásáról

Elfogadott törvények

Sarkalatos törvények

Házszabályi rendelkezések (Az Országgyűlésről szóló 2012. évi XXXVI. törvényben és az egyes házszabályi rendelkezésekről szóló 10/2014. évi (II. 24.) OGY határozatban foglalt házszabályi rendelkezések egységes szerkezetben.

Parlamenti jog - Az Országgyűlés működése, feladat- és hatáskörei, kapcsolódó intézmények (Második, átdolgozott kiadás)
 

Tematikus kereső

Az Országgyűlés 2024. évi június havi ülésterve (2024.06.10.)

Az Országgyűlés 2024. évi tavaszi ülésszaka június 10-11-i (hétfő-kedd) ülésének napirendje

Élő közvetítés linkje
live_stream_playlive_stream_play_hover
Élő közvetítés

Ciklusos tematikus keresők

Kattinson a képre a Virtuális Országház eléréshez!
Virtuális Országház - Lépjen be!

Kattintson ide az Országház Könyvkiadó eléréséhez!