Aktuális

Elérhető a magyar EU-elnökség parlamenti együttműködésének hivatalos honlapja

Fotó: Sajtóiroda2024. július 1. és december 31. között Magyarország – 2011 első féléve után – immáron második alkalommal látja el az Európai Unió Tanácsa elnökségének feladatát. Az Országgyűlés így házigazdája, fő szervezője a félév során – és még azon túl is – megvalósuló európai uniós parlamentközi eseményeknek. A honlapunkon betekintést kívánunk nyújtani az európai uniós parlamentközi diplomáciába. Rövid ismertetőink mellett az EU-elnökség parlamenti együttműködésének megjelenítésére létrehozott oldalunkon élő internetes közvetítés keretében is nyomon követhetik a 2024 őszi félévében, valamint a 2025 első felében sorra kerülő parlamentközi konferenciákat. Ezeken az Európai Unió nemzeti parlamentjei, az Európai Parlament, a tagjelölt országok népképviseletei és egyéb meghívott parlamentek képviselői cserélnek véleményt a magyar EU-elnökség legfontosabb témáiról.

Megtekintés »

Hírek, események

Évfordulók – 175 éve történt: 1849-es Nemzetiségi törvény, valamint Törvény a zsidóemancipációról

1849. július 28-án fogadta el az első népképviseleti országgyűlés azt a határozatot, melyet Magyarország első „nemzetiségi törvényeként" ismerünk.

Az áprilisi törvények felszámolták a régi rendi intézményrendszert, a magyar politikai elit mégis szembesült azzal, hogy a nemzetiségeket nem elégíti ki a liberális jogegyenlőség. A Szegeden ülésező országgyűlés utolsó ülésnapján, 1849. július 28-án elfogadták hazánk és egyben Európa első nemzetiségi törvényét.

A határozat a nyelvhasználati, a hivatalviselési és az oktatási jogok újraszabályozásával igyekezett biztosítani a kisebbségek fejlődésének lehetőségét, s így elnyerni azok politikai támogatását. Mivel elfogadása után két héttel a magyar vezetésnek már a kapituláció részleteiről kellett döntést hoznia, a rendelet nem válthatta be a hozzá fűzött reményeket.

Ettől függetlenül az abban szereplő rendelkezések és a zsidóemancipáció ugyancsak július 28-i kimondása sok tekintetben kijelölte a kiegyezéssel később helyreállított felelős magyar kormány kisebbségpolitikai irányvonalát, illetve körvonalazta azokat az alapelveket, melyek mentén aztán megindulhatott a nemzetiségi kérdéssel kapcsolatos társadalmi-politikai vita.

Az 1849. évi IX. törvény szövege az Országgyűlési Könyvtár Magyar Parlamenti Gyűjteményéből

Az 1849. évi IX. törvény szövege az Országgyűlési Könyvtár Magyar Parlamenti Gyűjteményéből
Forrás: Országgyűlési Könyvtár

Az Évfordulók sorozat korábbi cikkei itt érhetők el.

Törvényalkotás

Törvényalkotás

Törvényalkotási folyamatábra

Adatok az Országgyűlés törvényalkotásáról

Elfogadott törvények

Sarkalatos törvények

Házszabályi rendelkezések (Az Országgyűlésről szóló 2012. évi XXXVI. törvényben és az egyes házszabályi rendelkezésekről szóló 10/2014. évi (II. 24.) OGY határozatban foglalt házszabályi rendelkezések egységes szerkezetben.

Parlamenti jog - Az Országgyűlés működése, feladat- és hatáskörei, kapcsolódó intézmények (Második, átdolgozott kiadás)
 

Tematikus kereső

Az Országgyűlés 2024. évi június havi ülésterve (2024.06.10.)

Az Országgyűlés 2024. évi tavaszi ülésszaka június 10-11-i (hétfő-kedd) ülésének napirendje

Élő közvetítés linkje
live_stream_playlive_stream_play_hover
Élő közvetítés

Ciklusos tematikus keresők

Kattinson a képre a Virtuális Országház eléréshez!
Virtuális Országház - Lépjen be!

Kattintson ide az Országház Könyvkiadó eléréséhez!