Aktuális
Elérhető a magyar EU-elnökség parlamenti együttműködésének hivatalos honlapja
Hírek, események
A Tanácsköztársaság kikiáltásának 105. évfordulóján, 2024. március 21-én az Országgyűlés Hivatalának szervezésében emlékeztek meg a vörösterror Országházban fogva tartott és megkínzott áldozatairól. Az eseményen részt vettek a Sztehlo Gábor Evangélikus Gimnázium tanulói is.
Baranyi-Müller Tamás előadást tart a diákoknak
Forrás: Sajtóiroda
A diákok az Ötödik alosztály – Vörösterror az Országházban című dramatizált dokumentumfilmből szerezhettek részletes ismereteket az 1919-es kommunista diktatúráról. A vetítést követően Baranyi-Müller Tamás, a Vörösterror az Országházban, 1919 című kötet szerzője a filmhez kapcsolódóan osztott meg lényeges információkat. A program folytatásaként a Sztehlo Gábor Evangélikus Gimnázium két diákja helyezett el koszorút a vörösterror alatt az Országházban fogva tartott, majd ott mártírhalált halt incseli Szőts András színművész, tartalékos hadnagy és mártírtársai emléktáblájánál. A rendezvény záróeseményeként a tanulók interaktív foglalkozás keretében ismerhették meg a Tanácsköztársaság mindennapjait.
A Sztehlo Gábor Evangélikus Gimnázium két diákja megkoszorúzza incseli Szőts András emléktábláját
Forrás: Sajtóiroda
Kapcsolódó honlapok
Tematikus kereső
Az Országgyűlés 2024. évi június havi ülésterve (2024.06.10.)
Az Országgyűlés 2024. évi tavaszi ülésszaka június 10-11-i (hétfő-kedd) ülésének napirendje