TELLÉR GYULA (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Amikor a nyár elején a Kormány beterjesztette a költségvetési egyensúly helyreállítására szolgáló csomagtervét, a csomagterv elemzése kapcsán kritikai észrevételt tettem abban a tekintetben, hogy a hátrányos helyzetű mezőgazdasági szövetkezetek ártámogatásának megvonása, bár helyesen érint voltaképpen felbomlásra ítélt struktúrákat, korántsem helyes az, hogy nem gondoskodik előre az ezekben a struktúrákban lévő emberekről, azokról, akik az egzisztenciájukat ezekhez a struktúrákhoz kötötték. Magyarán szólva ne süllyesszük el előre a hajót, és utána ballagjunk el a telefonfülkébe megrendelni a mentőcsónakot. Azt hiszem, hogy igen jelentős pillanata az elkövetkezendő korszak gazdasági változásainak a foglalkoztatásról szóló törvény benyújtása, amely immár az előbbi sorrendet megfordítja, és gondoskodik arról a régóta szociális védőhálónak nevezett intézményegyüttesről, amelyik a bomló gazdasági struktúrákból felszabaduló munkaerőnek, valójában az onnét kikerülő embereknek egzisztenciájáról, biztonságáról gondoskodik, és így teszi lehetővé, hogy újra integrálódjanak a felépülő gazdaságba és gazdaságformációkba. Meglehetősen nehéz feltételek között kellett ezt a törvényt megalkotni. Részint jól ismertek azok a nehézségek, amelyek a költségvetés helyzetéből fakadnak, de voltaképpen az egyik fő nehézség abból származik, hogy az a jelenség, amelyiket a törvény szabályozni akar, amelynek a káros következményeit ki akarja védeni, ez a jelenség nem ismeretes, előre nem lehet pontosan megítélni, megbecsülni a méreteit, nem lehet megítélni, megbecsülni pontosan a belső szerkezetét, hiszen feltételezhető vagy már előre látható is, hogy az elkövetkezendő év vagy évek magyar munkanélkülisége annyiféle forrásból táplálkozik - részint miniszter úr expozéjából, részint az előttem szóló Gali Ákos képviselőtársam elmondásából is nyilvánvaló -, és annyiféle véletlen, előre nem látható tényező hatása alatt jön létre, hogy a munkanélküliek pontos számát megbecsülni, de talán még a nagyságrendjét is, szinte lehetetlen. Jól mutatja ezt egyébként az a néhány táblázat is, amely a törvénytervezet mellékletében látható, és ahol viszonylag szűk skálán, de mégis átlagosan 130 ezer, illetve 160 ezer munkanélkülivel számoltak, és így alkották meg a táblázatokat, valójában azonban azt hiszem, ma Magyarországon senki sem merne garanciát vállalni arra, hogy az elkövetkezendő 1-2 évben - nem szeretnék rossz jós lenni, de - akár ne lehetne a tényleges munkanélküliség száma a kétszerese a táblázat adatainak, vagy esetleg még nagyobb szám. Természetesen más jellegű nehézségek is környezték a törvény megalkotását. Egyrészt bizonyos szociológiai feltételek. Az érdekegyeztetésnek azok a helyi intézményei és helyi szintjei, amelyek a Foglalkoztatási Alap, illetve a foglalkoztatási intézményrendszer, a munkaerőpiaci intézményrendszer irányítását végzik, kialakulatlanok. A helyi önkormányzatok részvétele ezekben az intézményekben, egyáltalán a helyi érdekegyeztetésben merőben új intézmény. Más új intézményeket is bevezet, elkezd megformálni ez a törvény, mint például a nagyobb arányú elbocsátásokkor fölállítandó érdekegyeztető intézményt, amely a vállalaton belül a munkavállalók érdekeit is képviselve egyeztetésen keresztül hajtja végre, állapítja meg az elbocsátás ütemét, illetve a megítélendő foglalkoztatási szolgáltatásokat. Az eddig felsorolt nehézségek, amelyek a törvényjavaslat objektív környezetéből származnak, kiegészülnek azokkal a dilemmákkal, amelyek magának a törvény struktúrájának, vagy a törvény által szabályozott jelenségstruktúrának a természetéből következnek. Ilyen dilemma például azoknak az eszközöknek a megválasztása, amelyekkel a törvény meg kívánja akadályozni a törvényben garantált szolgáltatásokkal való visszaélést, ugyanakkor a visszaélést megelőző eszközök büntetésszerűen is hathatnak bizonyos társadalmi csoportokra, hogy hol kell e között a két véglet között a legjobb utat megválasztani. Ez a dilemma érződik például a törvényjavaslatban, sőt ez az egyik azok közül a pontok közül, amelyet bizonyos bírálatnak is szeretnék alávetni. Tipikus dilemmája a törvényjavaslatnak, hogy miután a forrásai erősen korlátozottak, ezért nagyon mérlegelnie kell, hogy milyen hosszú járulékfizetési idő után, milyen hosszú járadékfizetés következzen, illetve az összeget hogyan ossza el az összeg magassága, illetve a járulékfizetési idő dimenziói szerint. Nyilvánvalóan ugyanabból a pénzből lehet rövid időn keresztül viszonylag magas plafonú járulékot fizetni vagy hosszabb időn keresztül alacsonyabb összegű járulékot fizetni. A magyar társadalom jellegzetességéből fakadó, az eddigi történetünkből való szociológiai jellegzetességeket is figyelembe kell venni, mint például a magyar családoknak egy sokkal jobb anyagi körülmények között megejtett anyagi felelősségvállalása lakásra, különböző egyéb részletfizetésre vásárolt fogyasztási cikkekre. Nem elemzem tovább ezeket a körülményeket. Azt szerettem volna mindebből kihozni, hogy bár nehéz feltételek között készült ez a törvényjavaslat, az SZDSZ-ben a törvényjavaslattal foglalkozó vitacsoport, képviselőcsoport, szakértőcsoport úgy ítélte meg, hogy ennek a törvényjavaslatnak a nagy strukturális elemei kielégítőek, egyes pontjaiban figyelemre méltóak, így az egész "ácsolata" a törvény által szabályozott jelenségeknek a helyén van és elfogadható. Korántsem mondható el ennyi jó a részletekről, bizonyos részletekről. Általánosítani nem akarok, és nem is volna igaz, ha egyszerre valamennyi részletről akarnék ilyen jellegű kritikát mondani. Milyen részletekre gondolok? Itt van mindjárt az a dilemma, amelyiket a legelején említettem. Úgy gondolom, hogy amikor a munkaerőpiaci eszközök odaítéléséről van szó és a szolgáltatások odaítéléséről is, mintha egy bizonyos félelem - amelyikről az előbb már szóltam - túlságosan erős lett volna. Mintha bizonyos társadalmi csoportok, akik megfelelő szociológiai sajátosságokkal rendelkeznek, és akiktől ezt tulajdonítom, attól féltek volna, hogy tömegesen, visszaélésszerűen fogják a munkaerőpiaci szolgáltatásokat felhasználni vagy megpróbálni felhasználni. Mintha attól féltek volna, hogy tömegesen nem akarnak együttműködni megfelelőképpen a munkaközvetítésre várók vagy a munkaerőpiaci intézményrendszert igénybe vevők ezzel az intézményrendszerrel, ezért az én megítélésem szerint túlságosan kemény szankciókat építettek bele a törvénybe, mint az a bizonyos 90 napos határidő, ameddig az együtt nem működő - én túlzom el, de talán nem teljesen alaptalanul -, a renitens munkavállalót megbüntetik azzal, hogy nem veheti igénybe a munkaerőpiaci szolgáltatásokat. Ami a munkaerőpiaci intézmény egyes eszközeit illeti, ezekre inkább a részletes vitában térnék ki. Több ponton van kifogásom, illetve bírálni valóm ezekkel az intézményekkel kapcsolatban. Úgy gondolom, hogy a legsúlyosabb problémája ennek a törvénynek a munkaerőpiaci szolgáltatások forrását biztosító alapok kérdése. Ezen azt hiszem, hogy nagyon sokat lehetne rágódni. Néhány szempontot szeretnék ezzel kapcsolatban felvetni. Először is, ami ezeknek az alapoknak a nagyságát illeti. Globálisan mintegy 31 milliárd forint - ha fejben jól összegzem az egyes tételeket - áll rendelkezésekre ezekben az alapokban. A tegnapelőtt megkapott törvényjavaslat-kiegészítésben az szerepel, hogy 12,6 milliárd körüli összeg az, amelyik a Foglalkoztatási Alapba jut és a költségvetésből a költségvetési viták során a Szolidarítási Alapra elkülönített 9 milliárd forint, ezenkívül a 895/a számon benyújtott törvényjavaslat-kiegészítés bevezeti ezt a bizonyos 20s járulékot, amelyikből ha a tavalyi összes bértömeget, a körülbelül 850 milliárdos bértömeget vesszük alapul, akkor ennek a 2a 16 milliárd forint körüli összeg lehet. Természetesen ezt korrigálni kell, mert egyrészt a járulék levonása, illetve a járulék fizetése csak július elsejétől lesz érvényes, ezzel megfeleződik az összeg, viszont valószínűleg korrigálnunk kell az inflációval, amit ha nagyvonalú becsléssel, mondjuk, 25ra veszek, akkor körülbelül 10 milliárd forint áll rendelkezésre. Az egyik oldalon 19 milliárd, a másik oldalon 12 milliárd forint, talán valamivel több, ez 31-32 milliárd forint. Ha megnézzük azokat a számításokat, amelyeket a törvényjavaslat mellékletében olvashatunk, akkor azt látjuk, hogy a becsült munkanélküliségi szint egy kis túllépése a Szolidaritási Alapból felhasználandó összeget 17-18 milliárd forint felé tolják el vagy még magasabbra. Ez már azt jelenti, hogy a Szolidaritási Alapba a költségvetésből be kell pótolni, de még van egy dolog, amelyik azt mutatja, hogy a költségvetésnek erősen be kell pótolnia, tudniillik ez az összeg - a táblázatokban is szerepel - a munkaerőpiaci intézményrendszernek a felépítését és fenntartását is finanszírozza. Ha ezeket az összeget levonjuk, szinte biztos, hogy a Szolidaritási Alap a törvény optimista szakaszaiban feltételezett szufficittel szemben deficites lesz. Már most felmerül a kérdés, honnan lehet, vagy honnan kell pótolni ezt a deficitet. Azt hiszem rossz szót használtam az előbb. Tehát deficites lesz a Szolidaritási Alap. Elnézést kérek. Honnan kell pótolni ezt a deficitet? A törvényjavaslat szerint a költségvetésből. De a költségvetésből honnan kell pótolni? Itt egy félelemnek adok kifejezést. A törvényjavaslat előkészítő fázisában szó volt róla, hogy a Társadalombiztosítási Alap és a Szolidaritási Alap között fog teremtődni valamilyen titkos kapcsolat, és ettől a titkos kapcsolattól szeretnénk féltve óvni magunkat. Akkor is kifejtettem egy szűkebb körű vitában és most is elmondom: a Társadalombiztosítási Alapban lévő összegeknek ezer helye van, már nagyjából el is vannak költve, és nagyon káros politika volna az, ha az elkövetkezendő évek két leginkább vesztes szociális csoportjának, például a nyugdíjasoknak, a munkanélkülieknek a problémáját egymás rovására igyekezne a kormányzat megoldani. Ismétlem tehát, féltve óvok, hogy az esetleges deficitet a költségvetés a Társadalombiztosítási Alap rovására fedezze. Természetesen az alapokkal más probléma is van. Például az, hogy az előbb kiszámított Szolidaritási Alap mellett - mint mondtam - 12,6 milliárd forint jut a törvénytervezetben kapott információk szerint a Foglalkoztatási Alapra. A Foglalkoztatási Alap sem akkora azonban, mint amekkorát ezek a számok mondanak, mivel birtokomban van december valamelyik utolsó napjáról származó jegyzőkönyvrészlet, amely a költségvetési bizottságnak a Szolidaritási, illetve Foglalkoztatási Alappal kapcsolatos tárgyalásait rögzítette, ahol a munkaügyi kormányzat részéről elhangzott, engedjék meg, hogy felolvassam: "Ehhez képest mit mutat a költségvetés?" - már tudniillik a Foglalkoztatási Alappal kapcsolatban. "Mutat 12 milliárd forintot aktív eszközökre, ebből természetesen le kell vonni azt az 5 milliárdot, amiről említést tettem, hiszen ez elköltött pénz, ami fölött már nem diszponálhat senki." Vagyis magyarán szólva a korábbi esztendők kötelezettségvállalásai is ezt az alapot terhelik, ezt az alapot csökkentik. Nagy problémák ezek, ráadásul még egy információs problémánk van, tudniillik nem teljesen világos - úgy hallottam, de érdemleges forrásból -, hogy az eredeti költségvetési bizottsági vitában ebből a 12,6 milliárd forintból, amiről folyton szólunk mint Foglalkoztatási Alapról, az eredeti beterjesztés szerint 4 milliárd forint ment volna a munkanélküli járadékoknak a fizetésére, és ezt a tényt a legutolsó információ már nem tünteti fel. Ezt kérdés formájában teszem fel tisztelt miniszter úrhoz vagy valakihez, aki ezt jobban tudja, mint én: most tulajdonképpen mi itt a helyzet? Az alapokkal más probléma is van: az alapoknak az egymáshoz való viszonya. Szó van róla, hogy a Szolidaritási Alapból, ha van szufficit, valamilyen döntés alapján a munkaerőpiaci bizottság dönt, vagy a munkaerőpiaci bizottság meghallgatásával a minisztérium dönt ennek a szufficitnek a felhasználásáról. Feltételezem - bár ez expressis verbis nincs kimondva -, hogy ezt az összeget a Foglalkoztatási Alapba csoportosítják át. Nincs ugyanakkor semmiféle jelzés arról, hogy vajon van-e fordított arányú mozgás, és akkor, amit a Társadalombiztosítási Alappal kapcsolatban elmondtam, itt is elmondhatom. Tudniillik, hogy ahogyan ez - sajnos - a világ sok országában történik, a foglalkoztatáspolitika aktív eszközeit és passzív eszközeit egy nagy kalapba rakják le, és ahogyan a munkanélküliség mélyül, és a munkanélküli szolgáltatások terhe ránehezedik erre a két alapra együttesen, a felhasználás a passzív eszközök irányába erősen eltolódik. Az alapokkal kapcsolatos egyéb problémákat csak jelzésszerűen mondom el. Nem akarok tisztelt képviselőtársaim türelmével visszaélni, de ilyen probléma például az, hogy milyen ütemezésben+