DR. KAVASSY SANDOR (FKgP): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Úr! Falusiak és az érintett városi lakosság körében még sokan emlékeznek rá, hogy az 1959-61-ben kierőszakolt tsz-szervezés korántsem járt 100%-os eredménnyel. Csaknem minden faluban és városban akadt néhány ember, akit semmi eszközzel se lehetett rákényszeríteni, hogy belépjen a kolhozba. A parasztság e mindvégig állhatatos és egészében országos viszonylatban nem is jelentéktelen csoportja azonban az első perctől szálka volt a hatalom szemében. Ahol csak tudtak, ütöttek rajtuk. Értékes, kedvező fekvésű földjeiket elvették, és a településtől, a tulajdonosok lakásától távol, szinte megközelíthetetlen helyeken adtak csereingatlanokat, nem egyszer oly térségeken, ahol a mezőgazdasági termelés folytatása is lehetetlen volt, amivel tetemes kárt okoztak az érintetteknek. Az is gyakori volt, hogy a megtámadottak tiltakozását teljesen figyelmen kívül hagyva, pénzt fizettek a kisajátított ingatlanért, rendszerint nevetségesen alacsony összegeket, amiket erőnek erejével tukmáltak az áldozatra, és akkor is lezártnak vették az ügyet, ha az érintett soha se fogadta el az erőszakkal rákényszerített kártalanítást. Hozzá kell tenni, hogy a jelzett eljárás az akkor érvényes törvények szerint sem volt jogszerű. Az Alkotmány 13. §-a biztosította ugyanis a tulajdonhoz való jogot, és egyértelműen mondta ki, hogy tulajdont kisajátítani csak kivételesen és közérdekből, a törvényben szabályozott esetekben és módon, teljes, feltétlen és azonnali kártalanítás mellett lehetséges. A Polgári Törvénykönyv 172. § (2) bekezdése szintén félreérthetetlenül szögezte le, hogy a kisajátított dolgokért azok értékének megfelelő kártalanítást kell fizetni. A hatalom urai, a különböző rendű és rangú kiskirályok azonban mégse törődtek a törvények előírásaival. Mindenki tudja, aki itthon élt, hogy a törvényesség, a törvényességről szóló sok handabanda és fecsegés ellenére is gyenge lábon állott az országban. A parasztságot azonban korántsem csak egyénenként rabolták meg, hanem kollektíven is. Amennyiben a földtulajdon és földhasználat továbbfejlesztése tárgyában alkotott 1967. évi IV. törvény 8. §- ának a) pontja nagylelkűen egyszerűen a termelőszövetkezeteknek ajándékozta a közbirtokossági javakat: erdőket, legelőket stb., azokat a közös használatban volt ingatlanokat tehát, amiket nem egyszer véres verejtékkel, hosszú évek kuporgatásával szerzett meg a falvak és az agrárkisvárosok népe. (15.10) Sajnálattal állapítom meg, hogy az előbbiekben elmondott problémákkal nem foglalkozik érdemben, súlyának megfelelően a kárpótlási törvény. Így például az 1976. évi XXIV. számú, az 1977. január 1-jétől hatályba lépett törvényerejű rendelet előtt érvényes jogszabályokat sem tartalmazza, melyeknek alapján oly sok igazságtalanságot követtek el természetes személyek tulajdonában. Nem kevéssé fájdalmas, hogy a fennálló jogi szabályozás, az ún. licittörvény is csak arra ad lehetőséget, hogy az elvett és helyette kapott földek aranykorona értéke közötti különbözetre lehet kárpótlási igényt benyújtani. Végtelenül sovány, és valljuk be, hajmeresztően igazságtalan megoldás, amely ellen teljes joggal és felháborodással tiltakoznak az érdekeltek. Még súlyosabb a közbirtokossági javak problémája. A vonatkozó 1991. évi XXV. törvény kifejezetten nem is foglalkozik vele, nem is említi, és hogy kárpótlás tárgya lehet, azt csak abból lehet tudni, hogy az előbb már hivatkozott 1967. évi IV-es törvény is szerepel a törvény mellékletében, és így logikus, hogy a tulajdonosok közbirtokossági legelőjükre, erdejükre vonatkozó igényeiket is kárpótlási jegy alapján érvényesíthetik. Ez azonban a legkevésbé sem okos és helyeselhető megoldás. Ha azt akarjuk ugyanis, hogy ezek a területek a jövőben is azt a funkciót töltsék be, amit a múltban, hogy tudniillik bázisként szolgálják a falusi és városi állattartást, nem lehet mást tenni, mint természetben osztatlanul visszaadni azoknak, akiké volt vagy örököseiknek minden kárpótlási jegy, licit és egyéb csodabogár nélkül, egyedül a társadalom igazságérzetére és a józan ész szavára hallgatva. Az elmondottak alapján kérdezem, szándékozik-e az igazságügyi kormányzat a kényszerkisajátítások által igazságtalanul okozott károk pótlásáról, valamint a kényszerű termelőszövetkezet-alakítások következtében keletkezett joghátrányok felszámolására a közbirtokossági javak tárgyában a továbbiakban az Országgyűlés elé törvényjavaslatot benyújtani. Ha igen, az milyen mértékű és terjedelmű lesz, az előterjesztés mikorra várható. Amennyiben nem kíván a kormányzat foglalkozni effajta kárpótlással, mi az oka annak? (Néhányan tapsolnak a kisgazdapárt padsoraiban.)